Szeretethiány

Ma pont olvastam Csernus - Kiút c. könyvében egy érdekes mondatott. Felnéztem, kezemben tartottam a könyvet és megálltam egy pillanatra. Nem fogom szóról szóra idézni, de a lényege az volt, hogy a szeretethiány többnyire azért alakul ki, mert nem vagyunk képesek szeretni és elfogadni magunkat és azt a szeretetet mástól várjuk, így például egy másik fél kompenzálhatja az ürességet. Konkrétan önmagunk szeretete nem egy egyszerű feladat, bevallom tükör előtt állva szoktam beszélgetni magammal - bár ez a szoktam dolog kicsit túlzás. - A lényege annyi, hogy őszintén beszélgetek magammal, bár az elején nehezen ment és sokszor elröhögtem magamat, de mostanában akárhányszor belenézek egy tükörbe, vagy egy kirakatablakában meglátom magamat, megállok picit és kimondom magamnak, hangosan hogy: szeretlek, nagyon nagyon szeretlek és elfogadlak olyannak, amilyen vagy. Elvileg ez egy jó kis terápia, és előbb vagy utóbb tényleg érezni is fogjuk, hogy sokkal szeretetteljesebben beszélünk magunkkal/magunkról, ahogy tetszik. Nos, tulajdonképpen ez egyfajta tabujellegű bejegyzés lesz, mert hamarosan rátérek arra, hogy mi fogalmazódott meg bennem, mikor olvastam azt a kis részt a könyvben.
Mit jelent valójában az önszeretet? Csernus valahogy úgy fogalmazta meg ezt, hogy mikor belenézel a tükörbe és nem érzed azt magadtól, hogy hánynod kell. Végülis így is lehet. De, amikor érzed azt, hogy teljes vagy, hogy eltudod fogadni magadat úgy ahogy vagy. Fontos vagy számodra és fontos a fizikai és lelki jóllét is. Amikor a testedtől sem iszonyodsz és képes vagy úgy viszonyulni magadhoz, hogy nem mások bizonygatását várod arról, hogy szép vagy, jól nézel ki, hanem tudod magadról hogy meztelenül is értékes vagy, fontos vagy és jó vagy. Nekem erről az jutott az eszembe, hogy mivel tudnánk valójában "bebizonyítani" azt, hogy fontosak vagyunk magunknak és szeretjük  a testünket, mint az önkielégítéssel? Jah, mert az bűn, igaz? Ki szerint? Sajnos amióta világ a világ kb ezt plántálják belénk, hogy nem szabad, undorító, bűn, a pokolra jutsz miatta. - Csernus szerint sok ember így is már a poklok poklát élni meg azzal, hogy elnyom magában dolgokat. - Nem is arról van szó, hogy bizonyítsunk magunknak, hanem hogy ne féljünk megélni azt, hiszen a szexualitás alapja saját testünk felfedezése. Ha valóban minden porcikánkkal ki vagyunk békülve és képesek vagyunk szeretni és elfogadni, akkor nem kell bűnnek éreznünk saját testünk önmagunk által végzett kielégítését sem. Valójában természetes dolog, ha elnyomjuk, vagy elfojtjuk magunkban, a saját poklunkba kerülünk általa. Az igazi szeretet elsősorban saját magunkban kezdődik, ha a saját testedet nem vagy képes úgy szeretni, a partnered testét sem fogod tudni teljes odaadással szeretni. Sokan undorodnak a saját nemi szervüktől. Ennek többségében biztos az otthonról tanult minta tehet, pedig az a valami ott a lábad közöd is te vagy, a te lényed, részed. Miért nem próbálod meg szeretni azt is és elfogadni? Már a kisbabák is néha, ha "odanyúlnak" a felnőttek rögtön elveszik a kezüket, hogy nem szabad. Pedig valamikor nekik is fel kell fedezni a saját testüket. Megtapintani azt, ami jelentőséget hordoz. Önmagunk kielégítése nem lehet bűn, hiszen az is a szeretetet jelképezi irányunkba....

Közhely-e a lélek bölcsessége?

"A szépség nem az arcodon van. A mosolyodban. A szívedben." Ez az idézet Oravecz Nórától származik, ami manapság nagy felháborodást keltett, amiért általános iskolai alsó-osztályos tankönyvben jelent meg. Mennyire bűnös dolog gyerekeket valami másra is tanítani? Ami a hétköznapi életben még fontos lehet, bár főleg felnőtt fejjel.
Ez szintén olyan dolog, mikor kisgyerekeknek adják fel kötelezőolvasmányként Exupéry-től  A kis herceget. Lehet, hogy most még nem értik meg. De később, idősebb fejjel sokkal többre fogják értékelni. Talán a valódi probléma ott kezdődik, hogy félreértelmezik. Ennyi erővel Bagdi Emőkét, Louise L Hay-t, Müller Pétert, Szepes Máriát, Popper Pétert is lenézhetnék vagy Lao Che-t vagy akár Rousseau-t is.

Itt nem arról van szó, hogy megszabják hogyan élj. Csak egy lehetőséget kínálnak, amivel szabad akaratodból dönthetsz úgy, hogy élsz e vele, vagy nem. Ami biztos, mindannyian saját tapasztalatból beszélnek. Mert miért próbálna valaki megértetni, megmagyarázni valakinek valamit, amihez ő maga sem ért, mert nem tapasztalta? Az élet lehet ennyire egyszerű is, de sajnos túl bonyolítjuk néha, vagy akár mindig és ez alól én sem vagyok kivétel. Annak is az egó az egyik legfőbb okozója. Nem, nem az egoizmusra gondolok.

Gondolom Exupéry egyik leghíresebb filozofikus gondolata, a "Jól csak a szívével lát az ember. Ami igazán lényeges, az a szemnek láthatatlan." is közhelynek hangzik már. Valójában több értelme is van, utalhat a  külsőségekre is, de utalhat valami másra is, amit én azután értettem meg igazán, amikor megnéztem A kis hercegről szóló animációs mesét. Ha becsukjuk a szemünket láthatjuk az eltávozott szeretteinket a szívünkkel. Ezért lehet jól látni a szívvel, mert ha azzal látunk, akkor nincsen láthatatlan.

A fentebb említett idézet, szerintem egy sokkal másabb fajta szépségre utal, amit nem a külsőségekben kell keresni. Nincsen baj azzal, ha valaki mondjuk tényleg próbálja a testét széppé tenni, sportolással, sminkkel, szép ruhákkal, kiegészítőkkel. Kell is, én is szeretem szépnek látni és érezni magamat. De az idézet szerintem éppen arról szól, hogy lelkileg kell igazán összhangban lennünk magunkkal. Ilyen esetben az a fajta külsőség, amit tényleg külsőségnek értünk elenyészik. Mert lehet bármilyen, szép, esetleg kicsit rút  férfi, nő, idős, fiatal, gyermek. Ha lelkileg ragyog széppé változik. És ez a fajta szépség néha sokkal többet ér, mint egy drága ruha, vagy jó alak.

"Halott időben, halott a táj..."

Mert mindenkinek lejár egyszer a földi ideje. Hogy hová jutunk utána? Senki sem tudja. A halál tabu. Többnyire nem beszélünk róla, ez a nem beszélés viszont oda vezethet, hogy egyre nehezebb lesz elfogadni és megérteni a tényt, hogy "mind el kell menjünk, nincsen magyarázat". Csakhogy a Bonanza Banzai-tól is idézgessek picit. Talán ezért is lehet nehezen feldolgozni a gyászt. Főleg, hogyha valaki nagyon közelről találkozik vele. Milyen érzés lehet? Mi játszódik le a testben? Látunk-e egyáltalán valakit, aki megfogja a kezünket és tovább vezérel?  Van lélek? Van élet a halál után? Vagy talán nem is ez a valódi kérdés, hanem hogy van élet a halál előtt? Ha van az milyen élet? Azt mondják semmi sem biztos, csak a halál. Hiszen a születés sem biztos, mert van halva-születés is. Mi a lét valódi értelme? Van egyáltalán neki? Vagy csak élünk és egyszer csak vége. Talán nem is élünk és egyszer csak vége. Eddig a Dir En Grey- Ain't Afraid to die című száma volt az, ami segített feldolgozni az elmúlást. Most - ahogy elkezdtem jobban ráfüggni a virrasztókra - a Virrasztók segítenek a folyamatban. Eltelt már egy év, mégsem könnyű tovább lépnem. Azt is tudom, hogy az állandó rettegés, félelem még több gátat-szab az életben. Önmagam gátja lettem. Szabadulni akarok, mégis fogva tart. Biztos van kiút, lesz is. Ahhoz tovább kell lépnem. Mert, mi a halál? Egy állapot. Egy olyan állapot, ami fizikai testünket örökké ledermeszti. De, ha Mary Elizabeth Fry verse igaz, miszerint: "Síromnál sírva meg ne állj. Nem vagyok ott, nincs is halál" Akkor ez bizonyíthatja, hogy a lélek tovább él és csak az anyagi létünk szűnik meg. Ne félj  haláltól. A halál mindenhol ott van, körül vesz bennünket és nincsen ellenne menekvés. Nem lehet előle elbújni, elfutni. Utolér. Törődj bele. Egyszer te is porrá leszel.

/Egyhipohondernaplójából/

Lelki megrázkódtatások, iskolai erőszak - Kinek a hibája?

Az egyik bloggertársnőm már írt egy hasonló bejegyzést, amit itt olvashattok el. Nem akarom lekoppintani az írását, de úgy gondoltam, hogy ez tényleg egy olyan téma, amiről nem szabad hallgatni. Így mivel én is éltem át hasonlókat, muszáj beszélnünk róla. Szóval ez egy nagyon személyes hangvételű poszt lesz. Talán a nap bloggere-s bejegyzésemben írtam arról, hogy az iskolai bántalmazások engem sem kerültek el és bár megbocsájtottam, nem haragszom rájuk és talán hálás is vagyok nekik, mégis lehet hogy a lelki trauma annyira mély nyomott hagyott bennem, hogy emiatt félek a fiúktól. Igen, ez így van. Nem tudom jól kezelni, hogyha egy fiú nagyon kedves velem, mert nem ehhez szoktam hozzá. Talán ezért is állnak távol tőlem a romantikus dolgok. Sajnos kicsi korban a gyerekek belesem tudnak gondolni, hogy amit másoknak adnak mennyire maradandó sérülést okozhatnak. A legtöbb gyerek - nem csak gyerek, hanem felnőtt is - fél attól, amit nem ismer. Fél, mert nem is akarja megismerni. Így amit nem ismer vagy akit nem ismer azt csak úgy tudja kompenzálni, hogy bántja.
Néha talán a lelki-fájdalmak jobban tudnak fájni, mint a fizikai sérelmek. Engem általánosban nagyon sokszor megaláztak, megvertek, bántottak legfőképpen a fiú osztálytársaim, de voltak más osztályokban is olyan emberek, akik szintén megaláztak. A legfőbb oka mindennek leginkább a rosszulléteim voltak. Azt hitték, hogy szimulálok, hogy csak feltűnési viszketegségem van. (Akkor hallottam életemben először ezt a szót, mikor az egyik osztálytársam megkérdezte, hogy ezért csinálom-e a rosszulléteimet.) Nos, a válasz nem. Egyszer megkérdezte tőlem valaki 6.-ban hogy miért nem tudom élvezni az életet, mint bárki más? Mert szenvednem

Forrás

kell, azért nem. Én is más voltam mint a többiek, nem tudtak elfogadni. De az osztályomban még volt két olyan személy, akit szintén bántottak vagy lelki terrornak tették ki őket. Ez még semmi, egyszer a nővéremet, aki felettünk járt két évvel szintén bántották az osztálytársaim. Szép kis általános iskolai élményünk lehetett, igaz? Nem, rossz emlékek, nagyon rossz emlékek. Bár nem csak nekem voltak ilyen élményeim azzal az iskolával kapcsolatban, hanem még sok más embernek is. Köztük egy szegény értelmi fogyatékos kisfiúnak... Ő végképp nem tehetett arról, mégis bántották. Mert nem értették. Nem lehet mindent megérteni, de ellehet fogadni. És még csodálkoznak a felnőttek, hogy miért sír állandóan az a kislány/kisfiú? Miért szeretne meghalni és miért depressziós? Mert senki nem tesz ellene semmit, hogy vége legyen a szenvedésnek. Igazából belegondolva engem még egy-két tanár is megalázott, mikor rosszul voltam. Apukám egyszer azt mondta, hogy védjem meg magamat. Amikor megfogadtam a tanácsát kinek kellet lemennie az igazgatónőhöz? Hát persze, hogy nekem. Talán a boldogságórák, ha minden iskolában bevezetik majd, megtanítja a gyerekeknek azt, hogy hogyan fogadják el a másikat olyannak, amilyen.
Mégis kinek a hibája? A szülőé, mert rosszul nevelte volna a gyermekét? Az iskoláé, mert nem figyelnek annyira a gyerekekre, amennyire kéne? Kinek a hibája, hogy más gyerekeknek szenvedniük kell a társaik miatt?  Kinek a hibája?
Hányszor tettem fel magamnak a kérdést és választ nem kaptam. Most már tudom, hogy ezeknek a gyereknek nem mivoltunk a valós célpontjaik, hanem saját maguk. Magukkal küzdenek, gondjaik vannak, de nem tudják máshogy levezetni, így mások életét teszik tönkre, azt remélve hogy az ő életük majd ezáltal jobb lesz. De nem lesz jobb, a nyomor ott marad bennük, ráadásul ha valaki magára ismer majd az írásomban rájön arra, hogy ő is lehet a felelős egy emberi élet tönkretételével kapcsolatban. Neki kell úgy leélni az életét, hogy tudja mit tett és hogyan alázta meg a másikat szavakkal, tettekkel egyaránt. Nem mindegy, hogy milyen mintát hoznak el otthonról és hogy mit látnak. Azt hiszik, ez a követendő példa, ami majd minden rossznak véget vet, de nem. Az sem volt jó megoldás, hogy nekem apukám azt javasolta védjem meg magamat. Az erőszak csak még több erőszakot szül. Talán az elkövetőkkel kéne leülni és megbeszélni, hogy mit miért tesz.  Akkor lehet felszínre törnének az erőszakos viselkedések lelki hátterei. Az egyik ex általános iskolai osztálytársam annak idején felvett msn-re. Az egyik barátnőmnek mondtam, hogy félek. Azt válaszolta, hogy "Nyugi, csak nem fog virtuálisan megverni." Szerencsére nem ilyen törekvései voltak, amikor elkezdtünk beszélgetni. Kedves volt, jó fej, aranyos. Azért megkérdeztem tőle, hogy miért bántott általánosban. Azt válaszolta, hogy mert nem szerette akkoriban a lányokat. Ez olyan tipikus, sok kisfiú nem szereti a lánytársait, de mégsem bántja őket csak én voltam ezzel így "megtisztelve", meg az a másik két lány. (Nem akarok rossz kifejezéseket használni, de amolyan "csúnyák" kategóriájába tartoztunk.) Kiközösítések sorozata a gyerekek és fiatalok élete. Nehéz megérteni és beleképzelni magunkat a másik helyzetébe. Megérteni, elfogadni. Továbblépni? Lehetséges lenne? Igen. Minden megélt kínt, sérelmet elraktároznak a sejtjeink. Ezekre többnyire reagálnak is valahogyan, ha persze végképpen nem tudjuk megemészteni komoly egészségügyi problémáink is lehetnek. Sokan mégis képtelenek a megbocsájtásra. Felemészt belülről és észre sem vesszük. A stressz mellet a harag és a gyűlölet a legnagyobb halálos méreg. Te megtudsz bocsátani?

"Van egy ország, ahol álmomban jártam: Magyarország...." Magyarnak születtem és büszke vagyok rá!

Nemzeti öntudat. Ki vagyok? Hova tartozom? Magyar vagyok? - Ezeket a kérdéseket egy barátnőm tette fel nekem. -.

"Nem tudhatom, hogy másnak e tájék mit jelent, nekem szülőhazám itt e lángoktól ölelt kis ország..." / Radnóti Miklós/ 

És én sem tudhatom. Mint ahogyan sokan mások sem tudják, vagy nem is akarják megtudni mit gondolnak a hazáról, hogyan vélekednek róla.  Ebben a mai világban talán keveseknek van nemzeti öntudata. Ha valaki egy kisebb vagy hosszabb időre külföldön próbál letelepedni elveszítheti. 

Janus Pannoniusra is büszkék lehetnénk, bár ő mikor megírta az epigrammáját is kicsit fényezte magát a hazája nevében. De Pannóniát érdemes dicsérni. 

Valójában egy dal, egy szöveg és egy klip volt az, ami igazán elgondolkodtatott a magyarságomról, népemről és hazámról. Ezt nem más, mint Havasi egyik csodálatos alkotása hozta ki belőlem.

Egy az egyben könnyeket csalt a szemembe, ha tehetitek nézzétek meg!

Olvastam régen Horváth Andrea - Angyalok tánca c. könyvét. Ez a könyv azért volt különleges  a számomra, mert az írónő megtalálta az anyukája naplóját és naplóbejegyzéseket is belecsempészett a könyvbe. Jobban mondva szinte az egész könyvet a naplóbejegyzések tették ki. - Bár, aki követte az előző blogbejegyzéseimet is, azoknak ismerős lehet a történet. - A naplóbejegyzések a második világháborútól a szocializmuson keresztül a rendszerváltásig tartottak. Az én fiatal és fiatalabb generációm számára ezek az események olyan jelentéktelennek tűnnek, - tisztelet a kivételnek, akiket esetleg úgy neveltek - mert nem éltek ott, nem voltak jelen. Sokáig én is így gondoltam, viszont most már tényleg úgy gondolom, hogy fontosak a nemzeti megemlékezések. Fontosak, mert rólunk szólnak, az őseinkről, a családunk idősebb tagjairól. Mikor olvastam a könyvet rögtön lekötötte a figyelmemet, kicsit olyan érzésem volt mintha Anna Frank naplóját olvastam volna újra annyi különbséggel, hogy ezt egy magyar nő írta. A bombázások,  a bujdoklás, a menekülés mind-mind borzalmakat szült. Mi ezt nem tudhatjuk, nem tudjuk annyira átérezni, mert nem éltünk akkor, nem voltunk ott és nem láthattuk. Csak hallottunk róluk, ami nem ugyan az. Még talán ha feldolgoznak egy-egy történelmi eseményt filmesverzióban sem tudjuk annyira elképzelni és beleélni magunkat a történetbe, de ha olvasunk az egy teljesen más világba terel bennünket és eggyé válunk a szereplőkkel, karakterekkel és valóban OTT vagy. Így történ ez velem a könyvolvasása közben is. Ott termettem, mint egy 13 éves kislány, értelmetlenül álltam a történések sorozata előtt és ahogyan a naplóírója én sem tudtam, hogy miért kell ennyi szenvedést átélnünk.

Forrás

Minden országban van valami káprázatos. Régebben Indiába szerettem volna költözni, vagy Japánba, esetleg Írországba. Szeretem ezeket az országokat, szép szent helyeik vannak, gondoltam miért ne? Ugyanakkor, már végérvényesen egyáltalán nem szeretném elhagyni a hazámat. Nem véletlen, hogy ide születtem, ide születtünk. Ezért sem akarnék kimenni külföldre dolgozni sem, én befogom bizonyítani, hogy itt is meglehet jól élni. Fontosnak tartom a mentalitást. Régen Magyarország hatalmas volt, most meg olyan kis picike lett. Nagyon sok barátom, ismerősöm van, akiknek a nagyszüleik még magyarok voltak, Magyarországon laktak. Viszont az utódok már nem számítanak magyarnak, mégis talán nekik sokkal nagyobb a magyar nemzet iránti öntudatuk, mint akik valóban Magyarország területén laknak. Románia, Szerbia, Ukrajna stb. Ezek az emberek elveszítették a hivatalos állampolgárságukat! Így leélni annyi évtizedet borzasztó lehet. Jogosan vannak felháborodva, hogy ha  nem tekintik őket magyarnak, vagy a saját hazájukban csúnya szemmel néznek rájuk, ha magyarul szólalnak meg, magyarul beszélnek. A külföldiek nem szeretik a magyarokat, akkor legalább mi legyünk kedvesebbek a kint rekedtekkel és tekintsük őket mi is magyaroknak! Hiszen a nemzeti öntudat ott van bennük. 

Szomorú, mikor olyan dolgokat hallunk, hogy valaki nem büszke a származására és legszívesebben meghazudtolná azt. Pedig szerintem sok mindenért hálásnak kéne lennünk, hogy ide születtünk és magyarok vagyunk. A magyar nevet büszkén kéne viselnünk, mert megérdemeljük! Ha ezt mi, Magyarország területén született magyarok nem értékeljük, akkor ki fogja?

A hazaszeretetnek egy mélyből jövő érzésnek kell lenni, minden embernek önmagában kéne megtalálni. Talán az egykor élt költők: Petőfi, József Atilla, Ady stb szívében megtalálhatóak voltak ezek az érzelmek, manapság már alig akad olyan, aki hasonlóan érezné. Persze azokban az időkben volt miért, hogy felerősödjön valakiben a hazaszeretete és  hűsége, most letisztult "béke" van, vagy csak a rendszer ellen támadnak. Bár Adyról tényleg úgy tűnhetett, hogy nem is igazi hazafi, de a lelke-mélyén ott volt benne is a félelem. 

Semmelweis Ignác volt az  magyar orvos, akit más néven az "anyák megmentőjeként" neveznek. Ha ő nincs, kitudja milyen sok ideig kellett volna ártatlan anyáknak/babáknak meghalniuk  fertőzések miatt. Szent-Györgyi Albertnek a C-vitamint köszönhetjük, ami nélkül tudjuk hogy nagyon sok betegségnek ki lennénk téve, bár sajnos így sem eszünk belőle eleget, mint kellene. Goldmark Péter Károly nélkül lehet még mindig csak fekete-fehérben látnánk a képet a televízión keresztül. Bíró László Józsefnek a golyóstollat köszönhetjük. Rubik Ernő és a Rubik kockája meg világszerte az egyik leglogikaibb játék, még nekem sem sikerült sosem kirakni, de versenyek is vannak belőle. Puskás Tivadar Edisonnal dolgozott együtt a telefonközpont kialakítása érdekében. Neumann Jánosnak a számítógépet köszönhetjük. A magyar feltalálóknak sokat köszönhet az emberiség, a történelem. Megéri már csak miattuk is büszkének lenni a hazánkra.  Bárki bármit mond a Tavaszi szél az egyik legcsodálatosabb magyar népdal, amit még Freddie Mercury is elénekelt az egyik Budapesti koncertjén.Szerintem az is egy nagyszerű megtiszteltetés, hogy sok év után újra lett egy magyar Oscar-díjas filmünk.

Magyarország földrajzi elhelyezkedése is jó, itt nincsenek szerencsére  nagyobb természeti katasztrófák mint pl tornádók. Csodás helyek, tájak vesznek minket körül és nagyon sok misztikus, mágikus helyeink vannak, ahol csodák történhetnek. A föld szíve elméletileg Dobogókőn van.

Büszke vagyok  a magyarságomra. Büszke vagyok, mert van miért. Hiszen Seress Rezső és Jávor László olyat alkottak, a szomorú vasárnappal, ami szintén bejárta az egész világot, több-száz nyelvre lefordították, feldolgozták stb. És ez a miénk, a mi sikerünk, a magyaroké, még akkor is, hogyha a híre nem éppen pozitív. Hálás vagyok, amiért Bagdi Bella és a Jobb Veled A Világ Alapítvány a Boldogságprogramot is annyira világhírűvé tették, hogy külföldön is bevezették a boldogságórákat is, és sok külföldi követője akad a programnak. Büszke vagyok arra, hogy az Evitát is itt forgatták Magyarországon!

"Az otthon ott volt ahol bejártunk

mindent százezerszer már...

s apánkat kértük, hogy vegyen fel

most az egyszer, mert magasról

más lesz a táj."

Bármennyire is eltávolodsz a hazádtól akár önszántadból, vagy egy szomorú történelmi hatás miatt, sose felejtsd el, hogy honnan jöttél, hol születtél és hol éltél. Légy büszke a származásodra és ne csak akkor kezd el értékelni, mikor elveszítetted a szülőföldedet.  Magyarország, én szeretlek!

"Az otthon ott lesz ahol megállunk,

Ki régen felvett rég nincs már.

Magunkban súgjuk csak tegyél le,

mert ma végre megtaláltuk, más lett a táj..."

"Az otthon ott van ameddig ellát

vak sötétben két szemünk.

Vak lovak vagyunk az éjben

nincsen út és nincs kötél sem,

de mi el mégsem tévedünk."

/* Az idézetek Roy és Ádám - Az otthon itt van c dal részletei/

Star Wars - Az erő benned van!

A Star Wars című film valahogy mindig elkerült. Vagyis nem teljesen, mert voltak a családban olyanok, akik szerették, de valahogy engem sosem érdekelt, mert azt gondoltam, hogy "pasis" film. Amikor kijött a 7. rész, akkor uncsimmal nem tudtuk, nem értettük hogy mi ez a nagy durranás a film körül. Így hát elhatároztuk, hogy megnézzük. Bár uncsim a 7. részt látta először. Úgy néztük, hogy 1-2-3 majd 4-5-6 és utána a 7. jött. Miről szól valójában a Csillagok Háborúja? Gondolkodtatok már azon, hogy lehetséges sokkal mélyebb értelmezése van, mint amennyit a film mutat? Az effektek, az erők, a háborúk. Tudom, hogy George Lucas, amikor elkészítette a filmet tök hülyeségnek gondolta, és sosem hitte volna, hogy ilyen nagy filmet fog alkotni. De valójában sokkal több annál és lehet a tudatalattinak is sok szerepe volt a művek megalkotásban. Elég sok ember gondolta úgy, hogy nézzem meg, mert tetszeni fog. Mikor megnéztem az első részt, akkor jöttem rá, hogy egy nagyon jó filmsorozattal lesz dolgom. Rögtön magával ragadott Gui-Gon-Jinn és Yoda mester bölcsessége. Bár talán az első részben meg is hal Gui-Gon-Jinn, de Yoda mester szinte végig kíséri az egész történetet. Amikor még nem is láttam a filmet két mondatot ismertem belőle. Az egyik a leghíresebb: "Luke, én vagyok az apád" Darth Vader-től , a másik meg Yoda mestertől a jól ismert "Tedd vagy ne tedd, de ne próbáld!" Az utóbbit egy barátnőm mondta egyszer nekem, egy megküzdésemmel kapcsolatban. Nos, a film tulajdonképpen olyan témát feszeget végig a történetben, ami teljesen igaz a mai világunkra is, mindig jelen van, és talán mindannyian küzdünk vele.

Forrás

Ez pedig nem más, mint az erő. Illetve a jó és a rossz harca. Annyira csodáltam a filmekben felbukkanó filozofikus gondolatokat. A jót és a rosszat sokféleképpen lehet értelmezni. A hívők esetleg tulajdoníthatják Isten és Ördög harcának. Mi számít jónak? És mi számít rossznak? Ezek mind relatív fogalmak. Amit megtanulhattunk az az, hogy a jó minden pozitív megnyilvánulás, a rossz meg pont a fordítottja. Bennem állandóan két én viaskodik. Az egyik énem jó a másik viszont talán nem is annyira jó. Még régebben egy ismerősöm mondta azt, hogy valójában nincs is olyan, hogy jó vagy rossz. Hiszen mindkettő bennünk él, de mi döntjük el hogy melyiket hagyjuk uralkodni magunkon, a jót vagy a rosszat. Igaza van, nem? És pontosan ez az, amit megtanít nekünk a film. Yoda mestertől az egyik kedvenc idézetem "A félelem a sötét oldal kapuja. A félelem dühöt szül, a düh gyűlöletet. A gyűlölet pedig kínt és szenvedést." Elgondolkodtató. Talán Müller Péter írta azt, hogy valójában két érzelem létezik. Az egyik a szeretet a másik a félelem. Minden negatív tett a félelem miatt jön létre. Az sem véletlen, hogy a szeretetet és  gyűlöletet is csak egy hajszál választja el egymástól. A Jedik abszolút a jó oldal megtestesítői, mint egy belsőforrás, önmagunkban. Sithek ennek  a másik oldalát mutatják meg, a sötétet, a gonoszat a rosszat. Az erő benned van. Ha elhiszed, akkor tényleg elő is tudod hívni. Nem véletlenül adta Louise L Hay az "Éld az életed" c. könyve második részének "Az erő benned van"címet. Mert van negatív és pozitív energia. Ugye, ami rezgéseket küld a földre és általuk tudunk teremteni. Ha hiszel a sikerben azzal a pozitív erőt tudod létrehozni, ha a kudarcban hiszel, akkor a negatív erőt. Ergo a jót illetve a rosszat. A döntés mindig rajtad áll, minden a Te választásod! Melyiket hagyod érvényesülni magadban, a Jedi erőt, vagy a Sith-ek bosszúját? Bármelyiket is választod, biztosan létrehozod az erőt, de nem mindegy hogy melyik farkast élteted.

Stigmatizáltak, Isten kiválasztottjai?

Túlságosan sok a megmagyarázhatatlan jelenség a világon. A legtöbb ilyen esetnek vallási vagy tudományos magyarázatot próbálnak adni, de minden csak hipotézis. Van, amire tényleg nincsen logikus magyarázat. A vallást és a tudományt néha össze kapcsolják, pedig szerintem annyira különbözik a kettő, hogy nem látom értelmét ennek a párhuzamnak. El kell fogadnunk, hogy van amire nincsen magyarázat, vagy talán a Stigma lenne a bizonyíték Isten valódi létezésére?

Forrás

Kiskoromban a Stigmata című filmben hallottam először a Stigma szóról. Anyukám persze nem engedte, hogy megnézzem, de titokban leselkedtem. A stigmatizáltak tulajdonképpen olyan sebeket hordoznak a testükön, vagy fizikai fájdalmakat éreznek, sebek  nélkül, amit Jézusnak kellet elszenvednie a keresztre-feszítése során.A stigmák elvileg olyan sebek, amik véreznek és talán sosem múlnak el mégsem fertőzőnek el. Érdekes, nemde? Általában akkor a legerősebbek, amikor Jézus szenvedéseinek a napja van. A legelső stigma Assisi Szent Ferenc testén jelent meg, - illetve ezt ismeri el és tartja számon a római katolikus egyház - de a stigmatizált nők aránya jóval több, mint a férfiaké. Persze, nincs kizárva az sem, hogy férfi testén mutatkoznak a jelek.
A feljegyzések szerint az első stigmatizált egy nő volt, 1242-ben született bizonyos Christina Von Stommeln, aki már gyerek korábban sem számított egy hétköznapi lánynak.
Ötéves korában látomások gyötörték, beállt egy begina közösségbe, 15 éves korában vált stigmatizálttá a fején, a lábán és a kezén jelentek meg a jelek, a közösség őrültnek titulálta és vissza kellet térnie szülőfalujába. Megismerkedett Peter Daciaval, aki egy domonkos szerzetes volt, ő volt a legjobb barátja, 1288-ban bekövetkezett halála után Christina látomásai megszűntek. Christina kolostorban élve egyedül halt meg 70 évesen 1312-ben. Később emlékművet állítottak neki és 1908 november 8.-án Boldoggá avatták. Még számos hasonló esetről vannak feljegyzések. Hogy kicsit ugorjunk is pár évszázadot a huszadik században egy magyar nő testén szintén megjelentek a stigmák. Galgóczy Erzsébet 1905-ben született Szolnokon. Nagyon beteges gyermek volt, a szülei mélyen vallásos egyszerű emberek voltak. Mivel sokat betegeskedett később is lett első áldozó, akkor szerette meg nagyon Jézust és a Szűzanyát. 1920-ban döntötték le a betegségek a lábáról igazán és 1929-ben jelentek meg rajta az első stigmák  a kezén és a lábán, meg az oldalában viszont  töviskoszorú-t később "kapta" meg. Elméletileg a Szűzanya, Mária gyakran megjelent nála és ápolta őt. Amúgy több olyan megmagyarázhatatlan esetről hallottam már, ahol elvileg tényleg megjelent és látták Máriát, a Szent szüzet. Az sincs kizárva, hogy a nagy vallási fanatikusok csak beképzelik ezeket a dolgokat, de mi van akkor, ha mi tévedünk és nekik van igazuk?
A stigmák erősen kötődnek tehát a katolikus valláshoz és általában olyan személyeken szoktak megjelenni, akik mélyen vallásosak, de előfordult olyan eset is, amikor vallástalan emberek testén jelentek meg. Még a Vatikán is eléggé szkeptikus a stigmákat illetően. Főleg azért, mert bennük van a félsz, hogy esetleg csak szélhámossal van dolguk.
Ezeket  a különleges jelenségeket évek óta vizsgálják és különböző feltételezéssel próbálták megmagyarázni.

Vajon véletlen lenne, hogy legfőképpen a hívők köreiben történik ez a fajta "Isteni beavatkozás." Vajon a stigmatizáltak tényleg kiválasztottak valami küldetésre, amit egy felsőbb hatalom szánt nekik?
Van erre ténylegesen logikus magyarázat? Vagy csak az elme játéka lenne, amolyan pszichoszomatikus állapotban? Kérdések...kérdések... De választ is kapuk rájuk valaha? Az egyház általában az ilyen embereket elkezdik szentként tisztelni. Többségében csodákra hivatkoznak, ám 1935-ben Dr. Eward Hartung szerint Szent Ferenc stigmái a kötőhártya gyulladás egyik fajtája, amit a malária okozhatott. A 60-as években egy hematológus Dr. Oscar Radnoff is nyomozgatni kezdett ez ügyben és arra a következtetésre jutott, hogy ha valakit erős érzelmi hatás éri, akkor vérezni kezdhet ezt Gardner-Diamond szindrómának nevezik. A stigmákat a böjtöléssel is kapcsolatba hozták.Viszont nem csak a kimondott Jézus jegyek lehetnek érdekesek, hanem mondjuk más testtájékon megjelent szimbólumok is. Vagy éppen anyajegyek. Anyukám kórházi szobatársának az egyik tenyerén egy látható háromszög állt össze az életvonalakból. Az egyik barátnőmnek az anyukájának ott vannak anyajegyei, ahol Jézust keresztre feszítették. Ezeket mivel lehetne magyarázni? "Véletlen egybeesés?"

Lehet vannak az életben olyan dolgok, amiket nem is kéne igazán boncolgatni, nem lehet mindenre tudományos magyarázatot adni. El kell fogadnunk, hogy mindig is lesznek olyan jelenségek a világban, ami rejtélyesek (mint pl az én problémám is az orvostudomány számára), misztikusak. Ne keressünk mindenben logikát, mert lehet nincs is benne logika.
Hogy ki hogyan vélekedik a stigmákról ezek után, döntse el maga az olvasó.

Források: metropolita.hu, www.heiligenlexikon.de, wikipedia.org

Miért dönt valaki úgy, hogy apáca lesz?

Forrás

A legtöbben azt hiszik, hogy aki eme elhivatottság mellet dönt az leginkább azért teszi, mert mélyen vallásos és mindent megtenne azért, hogy az Urat  és Jézust szolgálja. Itt most nem az egyházról szeretnék írni, mindenkinek megvan a véleménye róla meg a különböző dogmatikus szervezetekről.

Bagdi Bella az egyik debreceni "Lélekben Hozzád Emelkedem" koncertjén elmesélte, hogy volt amikor nem tudott dönteni a sorsát illetően és azon vacillált, hogy színésznő legyen-e vagy apáca. Azt is elmesélte, hogy neki Teréz anya az egyik példaképe és még fiatal korában olvasott róla egy könyvet, hogy miért is vonult zárdába. Egy nap ült a vonaton, nézett kifele az ablakon és egyszer csak valami megszólalt benne, szinte hívogatta egy hang, ami így szólt: "Teréz, légy apáca". Nos, Bell is sokat vonatozott fiatal korában, és hasonlóan ő is várt egy ilyen jelre, de az nem érkezett meg. Más jelet kapott, ami felnyitotta  a szemét arra, hogy  Istent máshogy is lehet szolgálni és nem csak úgy, ha valaki pap, lelkész vagy apáca lesz. Ami közös mindegyikben az, hogy segíteni akarnak az embereknek. Persze, ehhez nem feltétlenül szükséges hogy valaki zárdába vonuljon.

Régen, még tini koromban gyakran néztem a "romantik" csatornát. Sokféle sorozat ment rajta, a Bátor Juan Atya, Júdás Asszonya, Isaura a rabszolga lány és a negyedik nagy kedvencem a Mint a filmekben. (Igen, ez volt a címe). Volt benne egy karakter, egy fiatal lány, aki lázadó volt, bulizós és kereste a szerelmet, egy vallásos iskolában tanult, ahol apácák tanítottak. A film végén nem várt fordulat alakult ki, a lány úgy döntött, hogy apáca lesz. Hm ez lehet picit személyes bejegyzés is lesz egyben, na sebaj.

Kiskoromban eszembe jutott, hogy én letudnám élni az életemet egy zárában, manapság is gyakran mondogatom azt, hogy 25 éves koromra, ha nem lesz családom én lehet hogy zárdába vonulok. Na, de mi miatt döntenek úgy szép, fiatal és okos lányok, hogy megvonják maguktól az élet élvezetét? Se család, se buli, semmi. Az biztos, hogy aki novíciának áll valami miatt úgy döntött saját akaratából, legrosszabb esetben meg kényszerítik rá a szülei, de az valóban egyre ritkább manapság. Anyukámtól megtudtam, hogy nekünk volt egy apáca rokonunk. Azért írtam úgy, hogy volt mert már lehet hogy meghalt anyum anyujának vagy apujának valami rokona. Ő azért lett apáca elvileg, mert nem lehetett saját gyermeke. Azért belegondolva ez is egy komoly indok, hogy valaki megvonásokkal teli életet éljen. Főleg, ha nem adhatja meg azt egy férfinak, amire a legjobban vágyik utódokat. Valami miatt van bennem egy olyan érzés, hogy ez lenne az én utam is. Bár nem vagyok megkeresztelkedve és  hitem is eléggé paradox, egyedi, furcsa stb. Vagy még gondolkodtam Khrsna-völgybe való költözésen is. Létezik olyan, hogy valaki tudja magáról azt, hogy sosem lesz szerelmes és ezért képes lenne egyedül Istent szolgálni? Mert biztosan van, aki hasonló ok miatt döntött úgy.  A magány is az életvelejárója, egyszerűen vannak dolgok, amiket meg kell élni. A hit ugyan nyújthat vigaszt valakinek, főleg ha ő is az ok-okozati összefüggések miatt keveredett ilyen helyzetben. De aki tényleg megtalálja a hitét és képesnek érzi minden napját imával tölteni az semmiféleképpen nem döntött rosszul. Azért jó, hogy szerencsére van ilyen "próbaidő", ugye  felszentelés előtt álló papokat, vagy a hivatalos apácai fogadalom letétel előtt álló növendékeket hívják novíciáknak. Talán 1 vagy 2 év és ha még sem érzik azt, hogy ez az ő utuk lenne bármikor kiléphetnek és meggondolhatják magukat. Ez azért jó. Nekem is javasolta egy barátnőm, hogy nézzek utána, hátha van valami ilyesmi. Próbáljam ki és ha meggondolom magamat ki is léphetek akármikor.

Szerintem a legtöbben szintén normális és igazi családra vágytak/vágynak, ahogyan én is. De egy saját ösvényt találni egyedül sem mindig könnyű. Ha valaki bűnt követett el, vagy éppen olyan dolgot tett, amit bűnnek tekint és vezekelni akar szintén egy jó indok arra nézve, hogy valaki bevonuljon. Az apáca lét sem olyan szörnyű, mint ahogyan azt sokan gondolnák. Olvastam egy cikket egy Magyarországi modern zárdáról és hogy hogyan élnek ott az apácák. Használnak internetet, telefont, szoktak kimenni is a természetbe, sokat kertészkednek, és jótékonykodnak. Manapság már nem olyan szigorú egy zárda, mint mondjuk a "Magdolna Nővérek" c filmben volt. (Igaz történet, brutális). A cikkben azt is írták, hogy vannak akik nem találják az útjukat és csak egy kis elvágyódásra várnak távol mindentől, hogy megtisztítsák elméjüket, ezért lesznek novíciák, de a próbaidő után meg eldöntheti, hogy  igazán ezt az életet akarja-e vagy nem, mint ahogyan azt már fentebb is írtam.

Én még mindig nem tudom, hogy lesz-e valaha családom, vagy nem. Hogy vonuljak be egy zárdába vagy a völgybe. Talán ilyen elhivatottságok nélkül is lehet úgy élni, ahogyan ott élnek az emberek. A jövő útjai is kifürkészhetetlenek. Majd lesz valahogy. Az pedig viccesen hangzana ha tényleg elég elhivatottságot éreznék apácának állni úgy, hogy extrovertált személyiség, gótikus beállítottságú, hitetlen hívő pogány vagyok.

Én az extrovertált személyiség. Menni vagy maradni?

Társasági ember vagyok, igénylem az embereket magam körül, a barátokat. De lassan úgy érzem, hogy mindenki "elfog hagyni". Miért? Mert ki mennek külföldre és én itt maradok, egyedül, barátok nélkül. Nem igazán vannak olyan barátaim, akik ne fontolgatnák az emigrációt. Bár az egyik barátnőm és párja tudom, visszajönnének majd. Vagy egy másik barátnőm, aki elsősorban Pestre költözik majd a barátjával... Lehet, hogy még távol van ez a helyzet és kicsit önző is vagyok emiatt, de minden ember az. Személyek miatt  maradni, ugyan is felesleges. Tudom, hogy  barátaim meg maradnak majd attól függetlenül, hogy elmennek a városból/országból.

Már a történelem során is nagyon sokszor arra kényszerült az emberiség, hogy kivándoroljon a saját országából. Legfőképpen a háborúk borzalmai miatt "menekültek" (mint ahogyan ez most is jelen van kicsiny országunkban...) És vannak, akik a jobb remények miatt mennek el. Mint pl a barátok. Én szeretem a hazámat. Lehet, hogy  rendszer tényleg nem a legmegfelelőbb, lehet hogy a magyar egészségügy egy káosz, sok  munkanélküli, nincsen olyan sok lehetőség és ha van is éhbérért dolgoztatnak, de szeretem. Itt nőttem fel, Debrecenben. Egy gyönyörű városban, sok szép szökőkutakkal, csodás parkokkal és nevezetességekkel. Elméletileg minden csak hozzáállás kérdése, nem? A boldogságprogramon ezt tanultuk. Hozzáállás. Ha valaki itt nem próbál meg boldog lenni, nem próbál meg boldogulni, talán máshol sem lehet boldog. Apukámék is költöznek, bár nem hagyják el Magyarországot, de elköltöznek  városból. Ceglédre. Nővérem Dunakeszin lakik szintén a párjával. Én anyukámmal itt maradok, de körülöttem szinte mindenkit foglalkoztat az a gondolat, hogy hova is menyjenek külföldre, dolgozni. Van, aki Japánt vagy Finnországot szeretné választani. Akad olyan is, aki Korea és Spanyolország között vacillál. De  legtöbben Németországot és Angliát választják.

Tudom, én inkább meg se szólaljak, amiért jelenleg még nem dolgozom. "Nem tudhatom, hogy milyen nehéz világban élünk..." A legtöbben a szocializmust emlegetik, hogy az mennyivel jobb volt. Volt mindenkinek munkája, nem volt olyan, aki ne dolgozott volna, meg lehetett élni. Ha valaki NEM AKART dolgozni, azt letartóztatták. Nem volt olyan, hogy hajléktalan. Lehet így volt, de és igen, ott van az a híres de.... Horváth Andrea - Angyalok tánca c. könyvéből átjött a sötét oldala is.  A kommunizmus eszméje, ha tényleg megvalósítható lett volna, talán más világ lenne, mint ami most van.

Ha ennyire tudják, hogy rossz a helyzet a politikusok miért nem változtatnak rajta? Szerintem annyi ember fog elmenni innen, hogy lassan kénytelenek lesznek belátni, hogy változtatásra lesz szükség, ha nem akarják, hogy lassan Magyarország lakatnak legyen vagy kisebb népességű...
Már az általános iskolás gyerekek is kiakarnak menni külföldre, mert hogy mindenki ezt csinálja, vagy már ők is tisztában vannak  Magyarország politikai helyzetével? Vicces. Nem, nem az.

Valójában ezt  a posztot tulajdonképpen barátkeresésre szántam még is kicsit másabb jellegű bejegyzés lett belőle.

Tudjuk, hogy a magyar egészségügy miért olyan, amilyen. A legtöbb orvos, ápoló is kivándorolt a betegek meg egyre csak gyarapodnak, ezért van az, hogy sok a lekezelő, nem helyénvalóan viselkedő egészségügyi dolgozó, mert 1 orvos jut sok betegre és ennek nem így kéne lennie. Ilyen szempontból teljesen meglehet érteni őket is, hogy nem szeretik a munkájukat, stresszelnek, főleg, mert a fizetésük itt sem kivitelezhető, amennyit valójában megérdemelnének. Ezért fogadják el a hálapénzeket is, ami szerintem felesleges. Orvos, az a dolga, hogy meggyógyítja a beteget és nem csak azért, mert fizetnek neki külön egy kis plusz pénzt. Bár manapság már a Hippokratészi eskü sem számít egy szent dolognak.

Menni vagy maradni? - Ez itt a kérdés.
Tényleg ennyire rémes a helyzet, hogy nincs más megoldás csak továbbállni? Miért kényszerít egy ország is arra, hogy máshol találjunk "gazdasági boldogságot?" Kényszerít, mert nincs más lehetőség feljebb lépni a ranglétrán. Van az  mondás, hogy légy te a változás, amit a világban látni szeretnél. Sokan még is jól eléldegélnek itt is, úgy is hogy nem igazán volt kapcsolatuk. Még ha nem is feltétlen kell megvenni a legnagyobb luxus árú-cikkeket, de csak meglehet élni valahogy. Akik veszélyben vannak, azok leginkább a minimálbéresek. Rajtuk igazán segíthetne a kormány.... Mert 50-70 ezer forintból ketten nagyon  nehezen tudnak megélni...
Én szeretem a hazámat, szeretnék világot látni ugyan, de örökre nem hagynám el. Ha a körülményeim elérhetővé tennék én annyira bebizonyítanám, hogy igen is bármi lehetséges! Munkát találnék hamar és megtudnék élni belőle, Ami a legfontosabb, szeretném is azt, amit csinálok éppen. Tudom, hogy minden rajtunk és a hozzáállásunkon múlik.

Melankólia - Az élet elvontabb szépségű oldala -

Mindannyian melankolikus lelkek vagyunk. A sivár hangulat, a nyomottság mindenkiben ott van mélyen. Néha meg előtör és a felszínre jön. Paradox ugyan, de melankolikus hangulattal is lehet boldog az ember vagy éppen pozitív gondolkodású, mert a melankólia nem egyenlő a depresszióval. Nagyon nem. Bár a szó jelentésében nem tűnik túl pozitívnak, illetve amiket kiadott róla az internetkeresője. Másképpen is lehet értelmezni, mint egy metaforát. Én értelmezem úgyis, mint nem reményvesztettség, hanem reménytalálás. Ezt az egyik nagyon régen írt kis pársoros versemmel tudnám jobban szemléltetni:

” Megvilágította a hold a templomtornyát.

Az elfeledett városromját.

Fényként világít azóta az elhagyatott hely,

Mely ha eltévedsz utat mutat,

Hogy melyik irányba indulj el.” 

Olvastam valahol, hogy a szó valódi jelentése "fekete epe". Az ősz vagy éppen a tél gyakran kihozhatja ezt az emberből, mélységes gondolatok, az elmúláson való elmélkedések, egy kis szomorúság, ami elkelhet néha. Nem rossz, ha valakiben előjönnek ezek az érzések. Ugyan, miért is lenne rossz? Az ember természetes velejárója ez is, ha valami nem jó történik kicsit beljebb fordul önmagában és kérdésekre válaszokat keres. Túlgondolás - velem ez gyakran megesik.- Mint ahogyan a Star Wars-ban is felfedezni véltem sok sok filozofikus gondolatot, mélyebb tartalmat és mondanivalót. Őszintén, mikor hasonló hangulatom van bizonyos zenéket akkor szoktam hallgatni. A Sopor Aeternus-t vagy esetleg Nox Arcana-t hallgatva megértésre találok, jólesik hallgatni és ilyenkor van az, amikor úgy érzi az ember ezekkel a gondolatokkal nincsen egyedül. Gyakran érzem úgy, hogy nem ért meg senki, főleg mikor a pozitivitásomban is kicsit csak elmélázok az élet nagy kérdésein. Leginkább a halálon. Az elmúlásnak az egyetlen olyan forrása, amivel rengeteg gondolat, elmélet motoszkál a fejemben, és szeretném tudni mi van utána, van az életnek valójában célja? Vagy ebben a paradoxokkal teli létben minden, ami felbukkan, gondolat értelmetlen? Biztosan negatívnak tűnhetek most, ami amúgy nem igaz.

 "Az emberek egyetlen kertben ötezer rózsát nevelnek. Mégsem találják meg azt, amit keresnek. (...) Pedig egyetlen rózsában vagy egy korty vízben megtalálhatnák" - idézet a Kis hercegből.-

Forrás

 A melankóliában tudjátok mi a szép? Az, hogy jobban észre veszünk dolgokat és rácsodálkozunk, hogy az univerzumban milyen sok értéktelen érték van. -Értéktelen érték- Látni, ahogyan a fák elhullatják leveleiket és felöltik az újévszaknak megfelelő ruháikat. Hallani a csend "zaját", amikor a magányosnak tűnő pillanatokban lélekjelenlétet gyakorolhatsz és érezheted hogy Élsz, még akkor is ha nem így gondolod. Felnézni az égre és meglátni a sok szép száz meg százezer csillagot az univerzumban és az jár a fejedben, vajon mennyi kisbolygón lehet élet? - amiről még csak nem is sejtjük, hogy van.- vagy éppen mennyi eltávozott lélek lépett egy új csillagrendszerben és ott vajon milyen a létezés? Látni, hogy milyen szépen fénylik és világít a hold, ami bár nem a saját természetes fénye, de tudjuk hogy a nap ilyenkor szimbiózist képez a holddal. Hallani a patakvízcsobogását és látni, ahogyan fodrozódik a víz felszínén. Ezeket a gondolatokat tekintve már nem is olyan szomorú és depressziós a szó jelentése, még pozitív értelmet is kaphat.

Vajon a paradoxonok az élet mozgatórugói?

képzeltszellembarát

Néha úgy érzem bizonyos dolgok a sorsiróniájának tudhatóak be. Ilyen az, mikor megtudod, hogy a testvérednek volt képzeletbeli barátja, neked meg nem. Szerettem volna szellemeket látni, érintkezni velük. Elvileg a kisgyermekek kb 6 éves korig látnak, angyalokat, szellemeket. Talán az unokatestvérem, aki keresztanyukámmal bent volt az otthonban, mikor mama eltávozott láthatta, ahogy ki száll a lélek a testből? 6 éves lehetett. Arról nem tudok, hogy lehetett volna-e neki képzeletbeli barátja, de nővéremnek volt. Kicsi volt, 2 vagy 3 éves és  még Tiszadadán laktunk. Másfél év van közöttünk, anyukám szerint én semmit nem érzékeltem belőle. Nővérem sokat játszott egy bizonyos Karcsival, de ki lehetett ez a Karcsi? Honnan jött? Vagy esetleg ott hallhatott meg és ott ragadt? Egy spirituális szemlélet szerint a képzeletbeli barátok valójában szellemek. Ez után fogok nyomozgatni, hogy kiderítsem ki is volt tulajdonképpen ez "fazon".

Tabutéma: Melegnek lenni baj? - Coming Out

Talán azzal, hogy én most írni fogok erről a témáról lehet botrányt fogok kavarni, talán csak egy két olvasóm fog megbotránkozni rajta, vagy akár több nem tudom.

Forrás

Olvastam egy cikket, arról hogy melegnek lenni baj, ha tehetitek olvassátok el, mert nagyon szép írás. Sokat gondolkodtam róla és úgy döntöttem megérdemel egy bejegyzést ez a téma, mivel eléggé közel áll hozzám az LMBT kultúra. Alföldi Róbert véleménye szerint baj, amit nem kért az ember. Ez így van, senki sem kéri mégis így érez, hogy mi lehet ennek a hátterébe szerintem még mindig rejtély. Az én kis spirituális szemléletem szerint - minimum  biszexuálisnak kéne lennie minden embernek- a lélek számít. Legalább is nagyon sokszor így voltam vele. Rá kellet jönnöm azonban, hogy ez nem feltétlenül van így, mert a fizikai vonzódás is sokat számít. Ismeritek a pánszexualitás fogalmát? Elvileg én az vagyok, gyakorlatilag még nem tudom, hasonló a biszexualitáshoz. Pán-szexuális az a személy, akinek nem számít a nem, hanem a lélek. Így voltam vele nagyon sokáig. Tulajdonképpen tényleg fontosak a címkék? Hiszen régen az ókori társadalomban elég sokszor előfordult, hogy valaki a saját neméhez vonzódott vagy csak szeretkezett vele, tudtommal ez teljesen elfogadott volt akkoriban, vagy nem volt annyira tabutéma, mint manapság. Ott volt Szapphó példája nőkhöz írt szerelmes verseket, bár hivatalos bizonyíték nincsen arra, hogy leszbikus lehetett. A társadalomban sokan megvetik azokat az embereket, akik képesek felvállalni a másságukat csak azért, mert nem akarnak titkolózni, titokban élni.Szerintem teljesen normális dolog, ha valaki úgy akar együtt lenni a párjával mint minden"normális" ember. Mindig lesznek utálkozók, mindig lesznek beszólogató emberek. Sosem felejtem el, mikor olvastam Steiner Kristóf - Gumimatrac a Gangeszen című könyvét volt benne egy olyan rész hogy mikor utána szólnak az emberek az utcán, hogy "te rossz buzi", ő büszkén hátrafordult és utána kiabált, hogy "igen is jó buzi vagyok." Hogy mi miatt aggat valaki ilyen jelzőket másokra, miközben még az adott személyt nem is ismerik, nem is beszéltek vele, nem lehet tudni. Ki találta ki először is azt, hogy aki "buzi" az rossz? Nekem régen a meleg barátaim mindig azt mondták, hogy a buzi kifejezés sértő rájuk nézve - ezt amúgy én is megértem, fordított helyzetben nekem sem tetszene, ha lebuziznának - Mindenkit úgy kéne elfogadni ahogy van és amilyen. Függetlenül attól, hogy kihez vagy mihez vonzódik. Sok leszbikus vagy biszexuális él tagadó fázisban. Valamilyen szinten ez a tagadás dolog bennem is jelen van. Hogy miért? Mert a legtöbben tényleg szeretnének megfelelni a család idillikus képének, mert ilyen társadalomban növünk fel, ezt plántálják belénk hogy a család anyából apából és gyerekekből áll, nem két anyából sem két apából. Meg ugye ott van az is, hogy természetes úton gyermek sem születhet pedig a nemi szerveink elvileg éppen hogy arra valóak lennének, gyermeknemzésre. Persze ehhez az kell, hogy két ellentétes nemű pár szerelmeskedjen. Igazából megmerem kockáztatni azt a kijelentést is, hogy az AIDS egy biológiai fegyver első sorban a homoszexuálisok ellen. Tutira mesterségesen előállított valami, hogy akik "rendellenesen" viselkednek halljanak meg. Csak, hogy szerintem a biszexuálisok adták tovább a heteroszexuálisoknak is, így már nem csak a melegek vannak veszélyben ezzel a "gyógyíthatatlan" betegséggel kapcsolatban.Ha a Bibliát, vagy bármelyik vallás Szent könyvét vesszük alapul megint ott vagyunk, ahonnan elindultunk. Bűn, nem elfogadott. Megértem én, hogy sokan a Pride miatt lázonganak, mert hát már átment giccsparádéba, és emiatt is elítélnek mindenkit, mert "felvonul" pedig csak éppenséggel egyenlő jogokat akarnának, mint ami azoknak van akik simán járhatnak kézen fogva az utcán megbotránkoztatás nélkül és akár még csókot is válthatnak.Régen a Pride nem olyan volt, mint manapság. Ajánlok egy filmet, Az Imák Bobbyért pont erről szól. Anyukámmal végig sírtuk, hogy hogyan férhet ennyi gonoszság az emberekbe, nem akarok spoillerezni ezzel kapcsolatban nagyon, csak ha tudnátok milyen sok ember lett öngyilkos azért, mert nem tudott együtt élni a gondolattal, hogy meleg. Hogy nem tud a családjának örömet szerezni a megfelelő idillikus családi képpel, amit minden embertől elvárnak a szüleik. Melegnek lenni tényleg ennyire baj? Sok szülő azt hiszi csak egy átmeneti korszak a gyermeke életében, majd kinövi. Ezt mondták nekem is a J-rock animés korszakomra, ezt mondták a goth  korszakomra is és még mindig benne vagyok immár 8 éve... Van, amit nem lehet kinőni. Főleg, ha arról van szó hogy kit tart vonzóbbnak valaki, vagy kivel tudja leginkább elképzelni a szexuális együtt létet. Szerintem melegnek lenni nem baj, sőt vannak jó oldalai is. A melegség vagy biszexualitás nem döntés kérdése, ahogy a heteroszexuálisok sem úgy döntöttek. Lehet ez az elfogadott norma, de miért ne lehetne elfogadott a másság is? Csak azért megfelelni másoknak, hogy ne okozz csalódást hülyeség. El kell fogadnod magad olyannak, amilyen vagy, függetlenül attól milyen nemhez vonzódsz, értékes ember vagy, ne hallgass azokra, akik szerint "beteg" vagy. Ha nem vállalod fel önmagadat és megpróbálsz "normálisan élni, normális párkapcsolatban" elnyomva azt aki valójában vagy sosem lehetsz boldog. Ha nő vagy és férfi testben születtél élj nőként, ha férfi vagy női testben élj férfiként. Egy igaz ember nem fog ezért megvetni. A természet néha okoz csalódásokat, de manapság már lehet változtatni. Egy a fontos: Légy önmagad és ne akarj mások elvárása szerint boldog lenni, mert nem leszel az, ha hazugságban kell élned. Ha gondolod ne is aggass magadra címkéket, és ne is hagyd hogy mások skatulyázzanak be, csak légy azzal akivel jól érzed magad és boldog vagy. Hiszen a saját boldogságodért TE vagy a felelős. Ne hallgass másra.

100. bejegyzés. Lelkitárs=szerelem?

Egy kedves barátnőm régen azt mondta, hogy tulajdonképpen minden barátság egyben szerelem is, persze nem olyan értelemben, mint ahogy a szerelem amúgy értendő. Nem sok dolog választja el a kettőt egymástól.  Vajon, ha valaki megtalálja a szerelmét, akkor a lelkitársát is?

Nehéz manapság olyan embert találni, aki tökéletesen megfelelne az elvárásainknak. Ebben a mai világban nem könnyű igazi kapcsolatot létesíteni úgy, hogy az ne a virtuális világban történjen. Ha személyesen kiszemeli az egyik a másikat, nem hogy oda menne hozzá és leszólítaná. Megkeresi facebook-on és ott ír rá. Bezzeg régen, amikor még internet se létezett... Na picit elkalandoztam. Vissza az eredeti témára.

Szóval interneten is megtalálhatjuk e a lelkitársunkat? Igen. Mi is pontosan a lelkitárs? Ki lehet a lelkitársunk?
Én valahogy úgy értelmezném ezt a szót magát, hogy egy olyan személy aki nagyon hasonlít ránk, hasonlóan gondolkodik és még hasonló dolgokat is szeretünk vagy hasonló dolgok foglalkoztatják. Egy olyan ember, akihez bármikor fordulhatunk és tud jó tanácsot osztani, aki megért még akkor is ha más nem, esetleg ha hibát követünk el és nem tudunk róla ő felnyitja a szemünket. Akivel nagyon jól érezzük magunkat és akik társaságában boldognak érezhetjük magunkat.  Ez a leírás tökéletesen megtestesíti a barátság kapcsolatát is. A világháló által is megismerhetjük a lelkitársainkat, még ha ott van az a nyamvadt kis távolság is és nem is lesz belőle olyan értelemben szerelem. Bár a férfiaknál ez a szerelembarátság dolog kicsitfurcsának tűnhet. Nem csak egy lelkitársa lehet valakinek, de jobb esetben a szerelme is a lelkitársa lesz egyben. Lényegében egy szubkultúrába tartozó egyének is simán lehetnek egymással lelkitársak is, hiszen ugyan úgy látják a világot, még ha kicsit eltérően is de azok a dolgok érdeklik.

Minden bűnöm megbocsátható?

Sokszor néha úgy érezzük, hogy a hibáinkra nincs mentség és nem érdemelnek megbocsátást sem. Egyszer régen valaki nekem azt mondta, hogy sosem szabad sajnálkozni. Ami egyszer volt, megtörtént azon változtatni már nem lehet, így nem is érdemes vele foglalkozni, de ott van az a bizonyos mi lett volna, ha? kezdetű mondat. Talán sok mindenki feltette már magának ezt a kérdést. A szabad akaratra hivatkozva mindannyiunknak van választása, és ha esetleg valami nem úgy alakul, ahogyan mi azt elterveztük, lehet az sem véletlen.

Belegondolni, mi lett volna ha  pl egy percel később vagy hamarabb érkezünk egy találkozóra, vagy éppen ha el se megyünk, ha nem mentünk el akkor, hogy mi történt volna ha még is ott vagyunk? Ha felidegesítettük magunkat mások hibáiból mi lett volna, ha nyugodt maradtam volna.... Ha másképp alakult volna az egész gyerekkorom.... Ha egy hajléktalannak oda adtam volna mindkét szendvicsemet.... mi lett volna, ha...mi lett volna, ha? Egy olyan kérdés, amin már teljesen kár rágódni, mert nem térhetsz vissza a múltba, hogy meg tudd mi lett volna, ha.

Hiszem, hogy alapvetően minden ember jónak születik, mint ahogy Csokonai is megemlíti ezt az Estve című versében, ugyan akkor hiszem azt is, hogy nem létezik véletlen. Túl sok szinkronicitás történt már az életemben ahhoz, hogy tudjam véletlenek nincsenek, még ha annak is tűnnek. Ha nem alakultak volna úgy a dolgok ahogy, talán teljesen más ember lennék. Gyakran vívódok magammal mostanság, valahogy úgy érzem, hogy nem érdemlem meg a szeretet. Olyan sok hibát vétettem már és a legszörnyűbb az egészben, hogy én kis koromtól kezdve csak jó ember akartam lenni. De a jó és a rossz is relatív.....
Vannak dolgok, amiken változtatni kell és a törekvésem mindig meg van, mert hibázom, néha gyakran is és unalmas mindig bocsánatot kérnem, mert előbb vagy utóbb besokallnak és már elegük lesz. Vívódom, mert azon vagyok, hogy a hibáimat jóvá tegyem, bár még nem jöttem rá, hogy hogyan...

Viszont, ez is azt jelenti, hogy nem a jelenben élek, ha ott élnék, nem azon töprengenék, hogy mi történt 3 hónappal ezelőtt. A legnehezebb a megbocsátásban az, amikor  az aki elkövette a hibákat őrlődik, mert nem igazán tud megbocsátani önmagának. Szerintem ez a legnehezebb, hogy utálja magában azt az énjét, de ez is ő az ő része és hiába próbál rajta változtatni nem tud, nem tanulta még meg az önkontrollt. Ugyan akkor.... minden ember értékes és szeretetre méltó, a hibáikkal együtt. Ha nem lennének hibák, akkor sosem fejlődhetnénk mindenki tökéletes lenne, az sem lenne valami jó megoldás.

Így a Felhőatlasz című filmből kell idéznem:
"Az életünk nem csupán a miénk,Az anyaméhtől a sírig kötődünk másokhoz- a múltban és a jelenben. És minden bűntettel vagy kedves gesztussal a jövőnkhöz járulunk hozzá."

Hinni abban, hogy a rosszat a jóval tényleg kilehet ütni. Aki van vagy volt már hasonló helyzetben az akkor tudhatja, hogy most mit érzek én is. Még is, azt hiszem nem kell, hogy sokáig őrlődjünk. Mi is ugyan olyan szerethető lények vagyunk, mint bárki más. A hibáinkkal együtt, mert tudjuk, hogy ezek visznek majd előre. Oka volt, hogy akkor ott éppen az történt, ami. Ha már valaki tisztában van a hibáival, ha egyáltalán tudja mi az ő legnagyobb hibája az egy nagyon nagy erény. Hiszen a felismerés az út a változáshoz.

Kimondani a megbántottnak, hogy megbocsátok az sem egy egyszerű és könnyű feladat....

"Légy alázatos, még ha hozzád nem is alázatosak mások."- Egy kedves "gurum" szavaival élve.

Mert lehet, hogy később majd valamikor te is meg kapod azt az alázatot.

"Aki nem mer, az egyedül marad.."- Merni, bocsánatot kérni és megbocsátani. Mindkettőhöz hatalmas erő és bátorság kell. De bátraké a szerencse, hogy szokás mondani.

Úgy érzem megint egy kicsit paradoxra sikeredett, de még is ne vívódjunk tovább a múlton. Engedjük el. Törekedjünk a jóvátételre és tudatosítva próbáljunk meg orvosolni a hibát a gépezetben. Akiben megmutatkozik a változás szele..... Most egy Alhana számot kell idéznem. " Lehetsz más és élhetsz másképp mert csak tiéd az életed...."

Ennek így kellet lennie, hogy folyamatosan tanulj, fejlődj és előrébb juss. Így is értékes vagy és ami a legfontosabb, Jár neked a szeretet, ahogy mindenki másnak is.

"Minden bűnöm megbocsátható"

Mexikó, ahol ünneplik a "halált."

Ha temetkezési szokásokról van szó gyakran eszünkbe juthatnak a hazai szokások. Fekete gyász ruha, ravatal, gyász lepel, virágok és az elmaradhatatlan sírás.... De ugyan akkor van egy teljesen eltérő kultúra, ami valamilyen szinten az ellentétét csinálja annak, amit mi, hogy ha eltávozik valaki. Talán ezt lehetne nevezni "Bizarr" szokásnak, de aki ehhez van hozzászokva, annak talán a mi szokásaink lennének a furcsák.

November 1 Mindenszentek és november 2.a a Halottak napja hivatalosan. Hazánkban gyakran már este felé ezeken a napokon ki vonulnak a családok a temetőbe, hogy emlékezzenek eltávozottaikról és csodálják a sok mécses és gyertya által nyújtott pillanatot, ami kissé kriptás hangulatot kölcsönöz a temetőkben. Nálunk, Magyarországon így "ünnepeljük" a halottak napját és a mindenszenteket. De létezik egy kultúra, ahol a Halottak napja a legnagyobb ünnep és buli, és ez a kultúra nem más, mint a Mexikói kultúra.

A katolikus és az ősi Azték hagyományok keverednek Közép-Amerikában ezen a két jelentős napon. A halált teljesen másképpen kezelik, mint ahogyan azt mi is megtanultuk kezelni. A mexikóiak szerint a halál nem hiányt jelent, hanem egy más állapotot, barátságosan állnak hozzá a halál tematikájához. A hitük szerint ezeken a napokon (november1,november2) a halottak lelkei visszatérnek a földre. November elsején a fiatalak, gyerekek, november 2.án meg az idősebbek és velük együtt ünnepelnek. Bár, hogy mennyire lehet egy emlékezést ünnepnek nevezni, az bizony kicsit kérdéses, de mexikóijaik valóban ünnepelnek!!
Nem a hiányt látják meg, hanem hiszik hogy újra találkozni fognak az eltávozott rokonaikkal akár mindenszentek elő estéjén is, ezért vidáman állnak az elmúlás gondolatához is, ők annak örülnek
, hogy a személy itt volt velük és nem siratják, hogy eltávozott.

Forrás:

Különös szokás, mert ilyenkor oltárt állítanak a halottaknak, sok szép színes virágokkal és kreppapírral díszítik fel és a kedvenc ételüket-italukat is melléjük helyezik, a halottak fényképeikkel együtt. Gyakran ezeken a napokon az egész család-rokonság a temetőbe megy az elhunytak sírjai mellet vicces történeteket mesélnek a halottról, esznek-isznak és hajnalig mulatoznak és szól a zene.

A halál mint motívum, nem csak ezeken a napokon jelenik meg legfőképpen, hanem az év mindennapján a népművészetekben is jelentős szerepük van.

 Két megjelenési formája a Catrina és a Santa Muerte (Szent Halál). A Catrina vigyorgós, csinosan, elegánsan öltözött kalapos figura, míg a másik a Santa Muerte csuklyás és kaszát tart a kezében. Bár nem az a megszokott "fekete" kaszás, mint akit a  Billy és Mandy kalandjaiból ismerünk... hanem épp ellenkezőleg, sok színben meg lehet találni ezt a figurát.

Santa Muerte
Forrás:

La Catrina
Forrás:

Forrás:
http://www.origo.hu/utazas/amerika/2
http://www.temetkezesszolgaltatas.hu/

Másnak születtünk, mások vagyunk. Emlékezzünk Sophie-ra és a többi áldozatra.

Akár egy etnikai kisebbségről, akár egy adott szubkultúra stílusirányzat követéséről vagy éppenséggel egy nemi identitásról van szó,  vagy akár egy velünk született rendellenességről, fogyatékosságról, mindig előkerül valami, ami nem más, mint az előítéletek. A történelem során rengetegszer előfordult már, hogy ha valami nem úgy alakult, ahogy azt elvárták volna mások, ezért megpróbálták kiiktatni, eltörölni. De egy ember élete nem egy játékszer. Nem lehet az érzéseikkel játszani, dobálózni és kitörölni.Minden élet egyformán értékes, még ha picit más is, ami nem feltétlen jelenti azt, hogy rossz. A második világháborúban rengeteg embert kiirtottak csak azért mert nem feleltek meg az akkori társadalmi normáknak. Nem csak a zsidó vallású embereket , hanem mellette a betegeket is, a melegeket is és minden más kisebbséget is. Végül is, nem is áll távol annyira a 40.-es évektől, hogy az 50-es és 60-as években például elmegyógyintézetbe zárták azokat, akikről megtudták, hogy a saját nemükhöz vonzódnak. Mert ez egy  egy betegség, ugye? Nem. Ez pusztán érzelem, ami olyan mint egy szokványos esett a szerelemben.Mert nem az a fontos, hogy kit szeret és hogyan szereti, hanem az, hogy szereti. Mint William Shakespeare leghíresebb drámája a Rómeó és Júlia élő példa erre. Van az mondás, hogy próbáld beleképzelni magadat az ő helyükbe és majd csak utána ítélkezz, vagy utána se, de nem. Sajnos a mi jelenkori társadalmunkban sem sok minden változott, pedig azt hinnék, hogy tanulhattunk a múlt hibáiból, hogy azok a nagy tragédiák, amik olyan sok ember áldozatot követeltek ne történjen meg újra, de ha így haladunk ez könnyen előfordulhat!

Emlékek....

Talán sokan vannak, akiknek ismerős lehet a Rise Against - Make it Stop című slágere. Nos, ez a dal nem másról szól, mint az LMBT társadalomról, akiket öngyilkosságba kergettek, azok a fiatalok, akik zaklatták, megalázták őket csak azért mert mások és máshogyan szeretnek...Sokszor még egy szülő sem képes elfogadni azt a tényt, hogy a gyermeke meleg. Ha a gyerekeket már kisebb korban elfogadásra nevelnénk, talán nem fordulhatnának elő hasonló társadalmi megkülönböztetések. Hinni, hogy az áldoztatok nem voltak hiába valók.... A dal érdekessége az, hogy még fel is sorolják azoknak a gyerekeknek a  nevét akik életüket vesztették a kiközösítés miatt. Sajnos a nem elfogadás, az iskolai megaláztatások nagyon nagy lelki traumát tudnak okozni, szerintem elég sokan átéltek már hasonlót vagy éppen tud olyan emberekről, akik hasonló cipőben járnak..

Betegségek, amikről egyáltalán nem tehetnek.... Erről személyes tapasztalatim is vannak, mivel a Középiskolában-ahova jártam- voltak speciális diákok is. Még általánosban is volt egy kis srác, aki más volt, mint a többi. Mivel nem értették meg őt a furcsa viselkedése miatt nagyon sokan bántották én úgy sajnáltam szegényt, mert tényleg nem tehetett arról, hogy fogyatékossággal született. Amibe végkép nem tudnak bele gondolni mások, hogy esetleg az ő gyerekükkel is előfordulhat, hogy olyannak születnek majd... Mit fog akkor csinálni? Ki dobja a kukába, mert hogy neki így nem kell? Vagy megpróbálja felnevelni, hogy valahogyan majd boldogulni tudjon az életben. De néha egy olyan betegség is gondot okoz a társadalomnak, amitől még el sem tudják dönteni, hogy átok vagy éppen áldás. Például ilyen az autizmus. Lehet, hogy a saját világában él, lehet hogy másképp lát és szemlél dolgokat, de ezek mellett hihetetlenül okosak és nagyon jól tudnak számolni. De a társaik gyakran nem értik meg őket. Sose fogom elfelejteni az egyik diáknapot a suliban. Az én drágalátos osztálytársaim kiröhögtek egy ilyen betegségben szenvedő kislányt, csak mert táncolni mert nyilvánosan... Mások meg olyan dolgokra rá veszik őket és annyira szörnyű, hogy ilyet emberek megtehetnek egymással. Pedig ez a kislány a mellet, hogy autista nagyon okos is és fejből tudja minden névnek, hogy mikor van a névnapja.

És ott van Sophie Lancaster, akinek egyetlen "bűne" volt, az hogy goth volt. 2007-ben tizenéves fiatalok megtámadtak egy lányt és egy fiút, akik egy parkban sétálgattak, brutálisan összeverték őket, a kinézetük miatt. Sophie barátja túl élte a balesetet, viszont a fiatal lány nem. (Amúgy pont pár napja volt az évfordulója) Sajnos a hasonló szubkultúrákban ez sem ritka esett, ha nem is fizikailag, de gyakran lelkileg is terrorizálják azokat a fiatalokat, akik egy picit is másképp mernek gondolkodni, vagy másképp öltözködnek. A Delain együttes We  Are the Others c számát pont ez az eset ihlette. Sophie anyukája létrehozott egy alapítványt is ezzel kapcsolatban, hogy hasonló dolgok még egyszer ne történjenek meg. Az alapítvány is a S.O.P.H.I.E nevet viseli.

A társadalmi kirekesztettségek sokakat érintenek és valós probléma, nem kellene hagynunk, hogy hasonlók megtörténjenek. Minden élet egyformán értékes, még ha valamiben más is, mint a megszokott normák. Hiszen valójában mi mindannyian egyek vagyunk! Ugyan az a szív és ugyan az a vér dobog bennünk, tekintsünk minden ember társainkra úgy, mint testvérek, akik még ha különböznek is egymástól, de ugyan olyan értékesek is. Csak azért, mert másként gondolkodnak, mert másban hisz, t mert nem úgy öltözködik, mint ami megszokott és   mert a saját neméhez vonzódik, vagy rossz testbe született vagy éppen interszexuális, fogyatékkal élő, esetleg más a bőre színe, senkit sem szabad megalázni és kitaszítani! Ha már tényleg erre tanítanánk az utódokat, egy jobb és boldogabb, elfogadóbb, befogadóbb társadalom jöhetne létre. Mi mindannyian, ha összefogunk ezek ellen a gyarlóságok ellen, szebbé és jobbá tehetjük a világot!

források: http://41.media.tumblr.com/tumblr_m99lsnmxqV1revi4do1_500.jpg

http://hammerworld.hu/2012/09/17/delain-klippremier-we-are-the-others/

Valójában mi bármikor véget tudnánk vetni a szenvedésnek, de ahhoz egyetlen dologra lenne szükség. Mégpedig az egyetértésre.

{Vigyázz, Kèsz, Posztolj!}-Időutazás

Időutazás. Apukám règen mindig azt mondta, hogy ha egy rakèta iszonyú gyors tempóban haladna, lehetsèges lenne az időutazás. Szerintem is. Bár itt, az èn elmèleteim szerint kèpbe jöhetnek a párhuzamos univerzumok is. Hogy mire gondolok? Ha előre haladunk a jövőbe juthatunk. Ha hátra, akkor a múltba. De az idő fogalma is relatìv, valójában lehet nem is lètezik. A biologia tanarnőm szerint a múlt az már elmúlt, ìgy nem is lehetne vissza menni oda. Valójában meg kitudja. De ha az időutazás lètező fogalom a kvantum fizikában, akkor valamilyen szinten tenyleg kapcsolatba hozható a párhuzamos univerzumokkal. De mi van akkor, ha a egy másik bolygóra vezet, de azt az idősìkot mèg nem fedezte fel senki? Hargitai Károly párhuzamos univerzumok cìmű könyvèben ìrta, hogy egyszer találkozott egy olyan valakivel aki a jövöből èrkezett ès eleinte persze nem hitte el, de utána meg is mutatta neki. De ez is fura. Ha vosszatudunk menni a múltba, vagy előre a jövőbe, ha valamit elrontunk lehet mègjobban elrontjuk ezt a jelenlegi anyagi világot. Règen olyan cèljaim voltak, hogy ha visszamehetnek a múltba le lőnèm Hitlert. De már nem, nincsenek ilyen vágyaim. Hogy hova mennèk vissza szivem szerint? Kezdjük az elejèn. Krisztus előtti időkbe. Ókori Egyiptom, Ókori Görögország. Utána jöhet a Krisztusi időszak. Ja, hogy mièrt? Mert szerintem Jèzus volt a legelső termèszetgyógyász. Nagy ugrás. 1600-1900-as èvek. Nagy rajongója vagyoo a korhű divatnak. Ès a Viktorianus korszakot is csodálom az Edwardian kpeszakkal együtt. Az 1920as èvek flapper stìlusa is nagyon tetszik, ìgy ez sem maradhat ki. Utána a rock and roll 50es, 60as èvek. A Rockabillys ruhák, zenèk. Imádom őket. A 70es èvek. Hippi fesztiválok, San Francisco. Woodstock. Bennem hippi szìv is dobog. Ès a felejthetetlen 80-90es  èvek. Ahonnan a Goth szubkultúra kezdte kibontakozását. A the Cure kezdete ès a Magyarorszag Bonanza Banzai pályafutása. Ugy elmennèk egy BB koncertre is.

Tudatosság vagy csak Diéta?- Avagy terethódít az egészséges életmód a Rock/Alter/Goth és egyéb szintéren.

Manapság hazánkban mintha egyre többen lennének vegetáriánusok, vagy vegánok. Persze ez annyira nem újdonság, mivel a vegetáriánus kultúrának évezredekre nyúló gyökere van, de még is mintha egyre több celeb, világsztár kezdené követni ezt a fajta életmódot, ám még is vannak olyanok, akiknél csak átmeneti időszakként jelenik meg, egy diéta következtében a fogyókúrázó sztárok körében.

A pop kultúra követői közül úgy tudom, hogy Beyonce és Jennifer Lopez is vegánok lettek egy kis időre, ám ők nem biztos, hogy tudatosság következtében, mert nem rég olvastam valahol, hogy néha meg eszik egy kis csirkét...  Vajon mennyire baj az, ha valaki csak diétaként tekint erre az életmódra? Nem lehet, hogy valaki jó, így kezdi de utána a tudatosodás miatt is elkezdi követni? Sajnos ilyen fajta információkat nem igazán osztanak meg még a rajongók körében sem. Megfigyeléseim alapján egyre több dark és goth szubkultúrát követő emberke lesz vegetáriánus vagy éppen vegán. Tudom, hogy ez egyáltalán nem a stílusbeli hovatartozástól függ, de mintha az ilyen alternatív szubkultúra tagjai is egyre jobban akár tudatalatt  is, de tudatosodnának ilyen téren. Szó sincs róla, hogy diszkriminatív lennék a hús evő stílusbeli társaimmal, ez pusztán egy megfigyelés. Azért akadnak olyanok is, akik tudatosak ilyen téren, de még sem tehetik meg azt, hogy vegetáriánusokká vagy éppen vegánokká váljanak. Azért a nem ártás szerintem sok mindenkiben felmerül néha egy kis kósza gondolatként is. Magammal együtt 8 dark/goth emberke van, aki ezt az utat választotta.


Talán kevesen tudják, de éppenséggel Emilie Autumn victorianindustrial zenét játszó hölgyemény is  vegetáriánus, bár én sokáig abban a tévhitben éltem, hogy vegán is (Ezt egy budapesti E.A koncert alkalmával hallottam.)- egy interjúban úgy nyilatkozott erről a dologról, hogy már kis korában sem értette, hogy mi a különbség a haszon állatok és a házi kedvencek között. Nála a tudatosság 11 éves korában kezdődött.

Nem rég tudtam meg azt is, hogy Anna Varney Cantodea a Sopor Aeternus (darkwave) énekese vegán vagy vegetáriánus (én sajnos annyira bővebb információt ezzel kapcsolatba nem találtam, de még is inkább lehet a vegánra jobban hajaz), több dalaiban is megjelenik ez a motívum. És ott van Rob Zombie is, akinek azért szintén van egy jeles rajongó tábora, hiszen ő sem akármilyen zenét csinál, ötvözi a Heavy metált az industrial-al, ha jól tudom ő is vegán. Bár a rock zenének és a vegetáriánus létforma követőinek van egy egész szubkultúrája is az úgy nevezet Straight Edge(bár ahhoz még több minden társul) itt írtam már róla.  Az Enter Shikari is vegán banda,a Bring me the horizons énekese is, meg ott van még a Rise Against (ez is új információ volt). Bár hogy magyarok közül is megemlítsek párat: Lukács László a Tankcsapda front embere is vegetáriánus Ő is úgy nyilatkozott,hogy az állatok a barátai, szeteti a kutyáját így nem eszi meg a barátait sem, a Replika énekese Csató Péter is, na meg a közismert Kowalsky meg a Vega együttesből Kowa is és biztos vannak még ennél többen is, ugye az örök klaszikusok mint pl: The Beatles. Hogy mi is konkrétan az egészséges életmód, az örökös vitatott kérdés marad, de egy biztos, aki növény evőként érzi jól magát, azok számára a növényi alapú főétkezés jelenti az egészséget, másoknál meg a kevés hús és több zöldség felállás.

Az tény, hogy amióta vegán lettem  jelentősen sokat fogytam, amitől eleinte picit meg is ijedtem, de örülök neki. Így nem csoda, hogy a sztárvilágban is a csinos formák megőrzése miatt átmenetileg is elterjed a vegán diéta.Viszont, ha valaki csak azért kezdi el követni, mert a kedvenc énekese/színésze is az mint pl: Johnny Deep, vagy Madonna azzal nem igazán értek egyet. Ez leginkább egy olyan döntés, amit magunk miatt kell meghoznunk, minthogy mások miatt. Ha valaki kipróbálja és bejön neki, akkor természetesen ennél az étkezésnél marad. Ha meg nem, csak egy sztár miatt próbálta ki, hamar feladja majd. Aaa nem szeretem amúgy, ha csak diétaként tekintenek a veganizmusra, mert hát valójában ez több mindent foglal magában, mint csak puszta étkezést. Az sosem volt vita tárgya, hogy a sok nyers zöldség és gyümölcs, meg az olajos magvak egészségesek a testünk számára.

Ha van valaki, akiről esetleg tudott, hogy ide sorolható és kihagytam, de még is fontos lenne megemlíteni, írj nyugodtan és majd bővítem a bejegyzést. :)

Az vagy, amit megeszel.

Az vagy, amit megeszel. Írtam már valójában az egészséges táplálkozásról,arról, hogy  minden növénynek, zöldségnek és gyümölcsnek van jótékony hatása a szervezetre nézve, most még is arról akarok írni, hogy mit is jelent igazán az egészséges táplálkozás.

Mondhatnánk azt, hogy minden relatív, így az egészséges életmód is annak számít, lehet valakinek teljesen másban nyilvánul meg ez a fajta élet vitel, mint másnak.

Azért belegondolva  hogy a húsevés egy  "természetes" folyamat, még is az orvosok is egyetértenek abban, hogy a túl sok hús és zsír fogyasztása egészségtelen. És még is, az átlag ember ezt eszi nap, mint nap. Nagyon kevés mennyiségben fogyasztanak csak zöldséget, gyümölcsöt, magvakat. Bár ezek létfontosságú dolgok az egészséges táplálkozáshoz még is, engem az bosszant a legjobban, hogy ha egy ember elhatározza, hogy egészségesen akar táplálkozni, nem tud. Nem tud, mert az élelmiszer cégeknél, a nagy üzletekben is már csak alig-alig tud vásárolni olyan terméket, amibe ne lenne sok felesleges adalékanyag, tartósítószer, E számjeggyel ellátott valami.... Egyáltalán létezik olyan delikát vagy vegeta, ami nem tartalmaz nátrium glutamátot??? Ha fel is lelhető valahol mindenféle mentes és természetes összetevőkből ellátott termék, még akkor is meg kell fizetni az egészségünknek az árát...Szó szerint. A kókuszzsír, vagy kókusz olaj elvileg sokkal egészségesebbek, sokan használják sütéshez, főzéshez is egyaránt és sütés után sem termelődik egészségtelen tranzzzsírsav. Lehet, hogy a napraforgóolaj sem egészen egészséges, de ha finomítatlan és hidegen sajtolt azzal nincs probléma. Bár az olivaolajat egyenesen istenítik. Az egyetlen baj az, hogy ami egészséges az DRÁGA. Nézzük a pékárukat, itt most nem az a kérdés, hogy tojással vagy nem tojással, illetve tejjel vagy tej nélkül készülnek e. Hanem az, hogy a búza,rozs,árpa-glutén. Magyarországon is sajnos nagyon sok embert fenyeget a glutén  érzékenység. Úgy szerettem volna lemondani a gluténről, az egészségem érdekében, de hát gluténmentes kenyér nagyon kis kiszerelésben is 600 HUF. Miért? Meg ugye ott vannak a laktóz érzékenyeknek vagy a cukor betegeknek készített diabetikus élelmiszerek. A növényi tejek sokkal drágábbak, mint  a tehén tej. Talán olcsóbban ki lehet jönni, ha házilag csinálunk növényi tejeket, de még így is érezhető, hogy a tehéntej olcsóbb. De hát miért?? Sajnos ezek a dolgok nem mindenkinek megfizethetőek, de ha tudják a szakemberek , hogy valami egészségtelen a szervezet számára, akkor miért árusítják őket? Te elszoktad olvasni az összetevők listáját vásárláskor? Szerintem a legtöbb ember nem szán rá elég időt, hogy körültekintőbbek legyenek. Miért kell drágán árulni azt miért ami egészséges és ami meg a legegészségtelenebb meg olcsónak? Miért miért miért??

Ez csak egy kis kitérő volt a felháborodásom miatt, de még is.... Biztosan van valamilyen pénztárca  kímélőbb módszer és minden egészségesnek titulált dologból is van olcsóbb fajta, de kérlek... Ha fontos az egészséged ne vásárolj olyat, ami tele van szeméttel... Ha ilyeneket teszel a gyomrodba a tested biztosan nem fogja jól érezni magát és majd jelzéseket küld. Én is törekszem arra, hogy minél egészségesebben éljek, még is van, amit jelenleg még nem tudok megtenni a teljes egészségem érdekében. Talán már az azzal is sokat teszek, hogy vegánná váltam sok évnyi vegetáriánuságból. Sok dologról kellet lemondanom, de egy idő után már nem lesz vészes a lemondás és nem is fogod kívánni azokat.Ugye ott vannak a nasik, finomak, szeretjük őket közben meg nem vesszük észre, hogy milyen sok káros anyagot tartalmaznak, azért szerencsére manapság már jelennek meg ezeknek is egészséges alternatívái.

Elméletileg naponta fél kiló zöldséget és gyümölcsöt kéne elfogyasztanunk. Vannak, akik a cukorról is lemondtak és maximum csak természetes formában viszik be a szervezetükbe, ami a különböző gyümikben is található. Mindenféle piros-kék-zöld-fehér-lila színű zöldségből és gyümölcsből naponta minimum két fajtát illene elfogyasztanunk, mert különböző jótékony hatásukról tettek tanúbizonyság. Egy kisgyermek fejlődéséhez amúgy is létszükséglet, hogy kevesebb húst és több zöldséget egyen. Az olajos magvak és fajtáiról nem s beszélve.

Légy tudatos táplálkozó,vagy is legalább próbád meg kihozni a legjobbat.