Tegnap anyukámmal és a nővérével temetőben jártunk. A debreceni temetőről szerettem volna én is egy téli fotósorozatot csinálni, csak hát nem is volt olyan telünk, ami ideális lett volna. Így készítettem néhány képet a tavaszi tündöklésében.
A temető 1932-ben épült és abban az évben július 15.-én nyitotta meg kapuit. Az ország egyik legszebb temetői közé tartozik.
A második főbejárata.
Ahogy belépünk a kapun, szemben találhatjuk a krematórium, ravatalozó épületét. A középen lévő ravatalozó a legnagyobb. Ami még érdekesség, hogy kicsit parkosabb részei is vannak a temetőnek, így szintén közvetlen a bejárat utána a ravatalozóval szemben található egy tükörtó.
Egy kép az egész krematóriumról, anyum nővére és anyum sétálnak előttem.
A bejárat jobb oldal elején vannak a gazdagabbak, jómódú és hírességek eltemetve. Található állatorvosok, lelkészek, írók-költők sírja is. Csokonai síremléke nem a debreceni köztemetőben van elhelyezve, hanem a Dorottya utcán, ami nagyon messze van a köztemetőtől.
Ez a síremlék olyan, mintha egy kripta lenne. Csodálat, ahogyan a borostyán beborítja az egészet. Belül van egy kis pad is.
A bal oldalon is találhatunk szebbnél szebb sírköveket, síremlékeket. Közöttük lesz mamám és papám sírja is, meg a dédinagymamámé is.
Dédi sírja, anyum nővére van a képen. Ami érdekesség, hogy ez is egy eléggé régi sír, végül is dédpapa is itt van eltemetve, na de hogy ők az 1800-as éve végén születtek és dédmama kb 90 évet élt. Durva, nem?
Mama és papa sírja. Anyai-ágról.
Jaj, majdnem elfelejtettem. Elvis Predator forgatott egy klipet a temetőben.
Nemzeti öntudat. Ki vagyok? Hova tartozom? Magyar vagyok? - Ezeket a kérdéseket egy barátnőm tette fel nekem. -.
"Nem tudhatom, hogy másnak e tájék mit jelent, nekem szülőhazám itt e lángoktól ölelt kis ország..." / Radnóti Miklós/
És én sem tudhatom. Mint ahogyan sokan mások sem tudják, vagy nem is akarják megtudni mit gondolnak a hazáról, hogyan vélekednek róla. Ebben a mai világban talán keveseknek van nemzeti öntudata. Ha valaki egy kisebb vagy hosszabb időre külföldön próbál letelepedni elveszítheti.
Janus Pannoniusra is büszkék lehetnénk, bár ő mikor megírta az epigrammáját is kicsit fényezte magát a hazája nevében. De Pannóniát érdemes dicsérni.
Valójában egy dal, egy szöveg és egy klip volt az, ami igazán elgondolkodtatott a magyarságomról, népemről és hazámról. Ezt nem más, mint Havasi egyik csodálatos alkotása hozta ki belőlem.
Egy az egyben könnyeket csalt a szemembe, ha tehetitek nézzétek meg!
Olvastam régen Horváth Andrea - Angyalok tánca c. könyvét. Ez a könyv azért volt különleges a számomra, mert az írónő megtalálta az anyukája naplóját és naplóbejegyzéseket is belecsempészett a könyvbe. Jobban mondva szinte az egész könyvet a naplóbejegyzések tették ki. - Bár, aki követte az előző blogbejegyzéseimet is, azoknak ismerős lehet a történet. - A naplóbejegyzések a második világháborútól a szocializmuson keresztül a rendszerváltásig tartottak. Az én fiatal és fiatalabb generációm számára ezek az események olyan jelentéktelennek tűnnek, - tisztelet a kivételnek, akiket esetleg úgy neveltek - mert nem éltek ott, nem voltak jelen. Sokáig én is így gondoltam, viszont most már tényleg úgy gondolom, hogy fontosak a nemzeti megemlékezések. Fontosak, mert rólunk szólnak, az őseinkről, a családunk idősebb tagjairól. Mikor olvastam a könyvet rögtön lekötötte a figyelmemet, kicsit olyan érzésem volt mintha Anna Frank naplóját olvastam volna újra annyi különbséggel, hogy ezt egy magyar nő írta. A bombázások, a bujdoklás, a menekülés mind-mind borzalmakat szült. Mi ezt nem tudhatjuk, nem tudjuk annyira átérezni, mert nem éltünk akkor, nem voltunk ott és nem láthattuk. Csak hallottunk róluk, ami nem ugyan az. Még talán ha feldolgoznak egy-egy történelmi eseményt filmesverzióban sem tudjuk annyira elképzelni és beleélni magunkat a történetbe, de ha olvasunk az egy teljesen más világba terel bennünket és eggyé válunk a szereplőkkel, karakterekkel és valóban OTT vagy. Így történ ez velem a könyvolvasása közben is. Ott termettem, mint egy 13 éves kislány, értelmetlenül álltam a történések sorozata előtt és ahogyan a naplóírója én sem tudtam, hogy miért kell ennyi szenvedést átélnünk.
Minden országban van valami káprázatos. Régebben Indiába szerettem volna költözni, vagy Japánba, esetleg Írországba. Szeretem ezeket az országokat, szép szent helyeik vannak, gondoltam miért ne? Ugyanakkor, már végérvényesen egyáltalán nem szeretném elhagyni a hazámat. Nem véletlen, hogy ide születtem, ide születtünk. Ezért sem akarnék kimenni külföldre dolgozni sem, én befogom bizonyítani, hogy itt is meglehet jól élni. Fontosnak tartom a mentalitást. Régen Magyarország hatalmas volt, most meg olyan kis picike lett. Nagyon sok barátom, ismerősöm van, akiknek a nagyszüleik még magyarok voltak, Magyarországon laktak. Viszont az utódok már nem számítanak magyarnak, mégis talán nekik sokkal nagyobb a magyar nemzet iránti öntudatuk, mint akik valóban Magyarország területén laknak. Románia, Szerbia, Ukrajna stb. Ezek az emberek elveszítették a hivatalos állampolgárságukat! Így leélni annyi évtizedet borzasztó lehet. Jogosan vannak felháborodva, hogy ha nem tekintik őket magyarnak, vagy a saját hazájukban csúnya szemmel néznek rájuk, ha magyarul szólalnak meg, magyarul beszélnek. A külföldiek nem szeretik a magyarokat, akkor legalább mi legyünk kedvesebbek a kint rekedtekkel és tekintsük őket mi is magyaroknak! Hiszen a nemzeti öntudat ott van bennük.
Szomorú, mikor olyan dolgokat hallunk, hogy valaki nem büszke a származására és legszívesebben meghazudtolná azt. Pedig szerintem sok mindenért hálásnak kéne lennünk, hogy ide születtünk és magyarok vagyunk. A magyar nevet büszkén kéne viselnünk, mert megérdemeljük! Ha ezt mi, Magyarország területén született magyarok nem értékeljük, akkor ki fogja?
A hazaszeretetnek egy mélyből jövő érzésnek kell lenni, minden embernek önmagában kéne megtalálni. Talán az egykor élt költők: Petőfi, József Atilla, Ady stb szívében megtalálhatóak voltak ezek az érzelmek, manapság már alig akad olyan, aki hasonlóan érezné. Persze azokban az időkben volt miért, hogy felerősödjön valakiben a hazaszeretete és hűsége, most letisztult "béke" van, vagy csak a rendszer ellen támadnak. Bár Adyról tényleg úgy tűnhetett, hogy nem is igazi hazafi, de a lelke-mélyén ott volt benne is a félelem.
Semmelweis Ignác volt az magyar orvos, akit más néven az "anyák megmentőjeként" neveznek. Ha ő nincs, kitudja milyen sok ideig kellett volna ártatlan anyáknak/babáknak meghalniuk fertőzések miatt. Szent-Györgyi Albertnek a C-vitamint köszönhetjük, ami nélkül tudjuk hogy nagyon sok betegségnek ki lennénk téve, bár sajnos így sem eszünk belőle eleget, mint kellene. Goldmark Péter Károly nélkül lehet még mindig csak fekete-fehérben látnánk a képet a televízión keresztül. Bíró László Józsefnek a golyóstollat köszönhetjük. Rubik Ernő és a Rubik kockája meg világszerte az egyik leglogikaibb játék, még nekem sem sikerült sosem kirakni, de versenyek is vannak belőle. Puskás Tivadar Edisonnal dolgozott együtt a telefonközpont kialakítása érdekében. Neumann Jánosnak a számítógépet köszönhetjük. A magyar feltalálóknak sokat köszönhet az emberiség, a történelem. Megéri már csak miattuk is büszkének lenni a hazánkra. Bárki bármit mond a Tavaszi szél az egyik legcsodálatosabb magyar népdal, amit még Freddie Mercury is elénekelt az egyik Budapesti koncertjén.Szerintem az is egy nagyszerű megtiszteltetés, hogy sok év után újra lett egy magyar Oscar-díjas filmünk.
Magyarország földrajzi elhelyezkedése is jó, itt nincsenek szerencsére nagyobb természeti katasztrófák mint pl tornádók. Csodás helyek, tájak vesznek minket körül és nagyon sok misztikus, mágikus helyeink vannak, ahol csodák történhetnek. A föld szíve elméletileg Dobogókőn van.
Büszke vagyok a magyarságomra. Büszke vagyok, mert van miért. Hiszen Seress Rezső és Jávor László olyat alkottak, a szomorú vasárnappal, ami szintén bejárta az egész világot, több-száz nyelvre lefordították, feldolgozták stb. És ez a miénk, a mi sikerünk, a magyaroké, még akkor is, hogyha a híre nem éppen pozitív. Hálás vagyok, amiért Bagdi Bella és a Jobb Veled A Világ Alapítvány a Boldogságprogramot is annyira világhírűvé tették, hogy külföldön is bevezették a boldogságórákat is, és sok külföldi követője akad a programnak. Büszke vagyok arra, hogy az Evitát is itt forgatták Magyarországon!
"Az otthon ott volt ahol bejártunk
mindent százezerszer már...
s apánkat kértük, hogy vegyen fel
most az egyszer, mert magasról
más lesz a táj."
Bármennyire is eltávolodsz a hazádtól akár önszántadból, vagy egy szomorú történelmi hatás miatt, sose felejtsd el, hogy honnan jöttél, hol születtél és hol éltél. Légy büszke a származásodra és ne csak akkor kezd el értékelni, mikor elveszítetted a szülőföldedet. Magyarország, én szeretlek!
"Az otthon ott lesz ahol megállunk,
Ki régen felvett rég nincs már.
Magunkban súgjuk csak tegyél le,
mert ma végre megtaláltuk, más lett a táj..."
"Az otthon ott van ameddig ellát
vak sötétben két szemünk.
Vak lovak vagyunk az éjben
nincsen út és nincs kötél sem,
de mi el mégsem tévedünk."
/* Az idézetek Roy és Ádám - Az otthon itt van c dal részletei/
Boldogtalan vagyok, sokat sírok és aggódok. A bologságprogram sem lelkesít már, mint régen. Arany szavaival élve:
Letészem a lantot. Nyugodjék. Tőlem ne várjon senki dalt. Nem az vagyok, ki voltam egykor, Belőlem a jobb rész kihalt. A tűz nem melegít, nem él: Csak, mint reves fáé, világa. Hová lettél, hová levél Oh lelkem ifjusága! Más ég hintette rám mosolyját, Bársony palástban járt a föld, Madár zengett minden bokorban, Midőn ez ajak dalra költ. Fűszeresebb az esti szél, Hímzettebb volt a rét virága. Hová lettél, hová levél Oh lelkem ifjusága! Nem így, magánosan, daloltam: Versenyben égtek húrjaim; Baráti szem, müvészi gonddal Függött a lantos ujjain; Láng gyult a láng gerjelminél S eggyé fonódott minden ága. Hová lettél, hová levél Oh lelkem ifjusága! Zengettük a jövő reményit, Elsírtuk a mult panaszát; Dicsőség fényével öveztük Körűl a nemzetet, hazát: Minden dalunk friss zöld levél Gyanánt vegyült koszorujába. Hová lettél, hová levél Oh lelkem ifjusága! Ah, látni véltük sirjainkon A visszafénylő hírt-nevet: Hazát és népet álmodánk, mely Örökre él s megemleget. Hittük: ha illet a babér, Lesz aki osszon... Mind hiába! Hová lettél, hová levél Oh lelkem ifjusága! Most... árva énekem, mi vagy te? Elhunyt daloknak lelke tán, Mely temetőbül, mint kisértet, Jár még föl a halál után...? Hímzett, virágos szemfedél...? Szó, mely kiált a pusztaságba...? Hová lettél, hová levél Oh lelkem ifjusága! Letészem a lantot. Nehéz az. Kit érdekelne már a dal. Ki örvend fonnyadó virágnak, Miután a törzsök kihal: Ha a fa élte megszakad, Egy percig éli túl virága. Oda vagy, érzem, oda vagy Oh lelkem ifjusága!
Annak idején, még általános iskolában, bár a tanulmányi eredményeim nem voltak jók, de az ének órákat nagyon szerettem. Azért szerettem, mert a zene már akkor is nagyon különleges élményt nyújtott a számomra. Nem a nép dalok világa volt az, ami nagyon magával ragadott, hanem a komoly zenei elemek. Mikor berakott tanárnő egy Mozart vagy épp egy Beethoven szerzeményt, akkor mindenki fújogatott, én meg becsuktam a szemem és hagytam, hogy teljesen magával ragadjon a dallam. Talán ennek részben köze volt ahhoz is, hogy 7 éves korom óta a színház világa is nagyon mély benyomást tett rám, imádtam a musicaleket, a musical dalokat (szinte az összes zenei mű megvolt kiírva egy dvd-re). Manapság sem sokan hallgatnak önszántukból az emberek komoly zenei műveket, vagy éppen operát, legfőképp a fiatalok nem.No, de azért tisztelet a kivételnek, mert szerencsére vannak az ismeretségi köreimben olyanok, akiket szintén magával tud ragadni a hangulata és nem csak az amolyan "operametál", mint annak idején a Nightwish volt Tarja-val. Ezt a bejegyzést most leginkább a kedvenc operámnak, opera és kórusdal megismertetésének szánom.
Carmen, ha meghallják ez a női nevet, akkor talán sok mindenkinek beugrik róla valami. Na, de mi? Szerintem a "Hé, Arnold" című rajzfilm "Lássunk egy operát"című része. Nem véletlen, hogy az egyik kedvenc részem abból a rajzfilmből. Volt olyan szerencsém, hogy a debreceni Csokonai Színházban láthattam a Carmen operát egy felújított modern változatban (sajnos nem az eredetit, de így is jó volt). A történet egy cigánylányról szól, Carmenről, aki megbabonázza a Don Josét (akinek amúgy a szerelme Michaela (volt) ) és nagyon nagyon sok bonyodalom bontakozik ki benne. Vegetáriánus létemre elég morbid lehet, hogy tetszik nekem ez a mű, amiben van amúgy egy torreádor is, aki szereti a bikaviadalokat... Sok benne az érzelem, a csavar és a szenvedély... Nos kedvenc dalaim az operából.
A nyitány nagy szerelmem.
A híres bikaviadalos dal.
Jééé egy Csokonai színházas részlet
A másik nagy kedvenc operából származó dalom Bizet után szintén benne van a "Hé, Arnold-Lássunk egy operát" részben Wagner- Ride of the valkyries. Sajnos, ezt még nem láttam, de nagyon szeretném.
Nagyon sok olyan van, amit nem láttam és csak a dalokat ismerem így a Puccini Rigolettójából is vannak kedvenc dalaim, köztük a La Donna é Mobilé, természetesen Pavarotti előadásában. De mázlim van, mert youtubeon megtaláltam magyar felirattal és megfogom nézni. Jah, amúgy ez a dal sok mindenkinek ismerős lehet, mert hát sokáig benne volt egy pizza reklámban is. :)
Ha már Puccini, azt meg kell említenem, hogy volt alkalmam látni a Turandot-t, ami szintén egy Puccini szerzemény és a távol keletre varázsol minket, igazából, aki nem tudja elképzelni, hogy hogyan nézhet ki színházba egy mű eredeti nyelven, azoknak megsúgom, hogy feliratozzák.;)
Pavarotti...Pavarotti...
Handel- Messiash: Halleluja is nagy kedvencem.
Most hagyjuk egy kicsit az operát és csak kalandozzunk az operaénekesek világába. Itt két nevet is megkel, hogy említsek Andrea Bocceli és Sarah Brigtman. Az utóbbi ismerős lehet a Repo! The Genectic Opera c horrormusical/rockoperából, jah és egy érdekesség. Sarah Brighmant férje.... Nos, az egyik leghíresebb Musicalek szerzője, még pedig maga Andrew Lloyd Webber, bizony. Andrea Bocceli sajnos fiatalon,korán elveszítette a látását, de így is megtanult zongorázni és a hangja csodálatos fényt ad.... Ennek a két remek operaénekesnek van is egy duettje a " Time To Say Goodbye". Az egyik legszebb és nagyon magávalragadó. Arról nem is beszélve, hogy nagyon sokan próbálták feldolgozni magyarul, de szerintem egyik sem közelíti meg az eredeti verzió! Azok a hangok.... csodálatos. Arról nem is beszélve, hogy elég nehéz.
Legyen filmek is, no jó. Szintén ismerős darab az 5. elem c filmből...
Mindenki, aki opera éneklésre szánja el magát, nem könnyű feladatra vállalkozik, meg ugye a mércéket megugrani sem könnyű.
Eleinte nagyon nem terveztem ilyen film ajánlósnak, inkább csak kultúrásnak, de elképzelhetetlennek tartom, hogy ezt úgy tárjam elétek, hogy meg nem említem az egyik legcsodálatosabb filmet, amiben kórus művek találhatóak, ez pedig a kóristák. Ennek a filmnek nem csak, hogy gyógyőrűek a filmzenéi, de nagyon mély mondani valója is van. Szeretetről, megértésről, visszaemlékezésekről. Még az egyik volt rajztanárnőmmel néztük meg a filmet egy rajzórán, mondanom se kell végigsírtam...
(Az egyik blogertársnőm írt egy cikket az Öngyilkosságokról, amit ITT olvashattok el és megihletett, hogy újra írjak a Szomorú vasárnapról egy bejegyzést, mert ugye a régi blogom és azok bejegyzéseit nem tudom már visszahozni..)
A szomorú vasárnap c. szerzeményről szerintem sok mindenki hallott már. Bár elvileg az egész művet Seress Rezsőnek tulajdonították, de valójában ő csak a zenét szerezte és a szöveget Jávor László írta. Maga a dal 1933-ban született, de még is később, 35-ben lett igazán híres.
Jávor László versét valójában a volt menyasszonya ihlette egyes források szerint, és később kereste fel Seress Rezső bárzongoristát azzal, hogy írjon hozzá egy dalt.Annak idején, mikor publikálták a művet szerintem ők sem gondoltak bele, hogy milyen hatással lehet majd azokra, akik hallgatni fogják.Ugyan is ezt a dalt más néven az "Öngyilkosok Himnuszának" nevezik.
Akkoriban a sok öngyilkos áldozat mellet megtalálták a szomorú vasárnap kottáját vagy szövegét. Talán a sok halál esett volt az, ami igazán világhírűvé tette a művet. Ez az egyetlen olyan magyar szerzemény, ami tényleg bejárta az egész világot. Kb 100 nyelvre is lefordították. Ez az esett annyira megihlette a médiát is, hogy nagyon sokan feldolgozták.
Olyan hírességek is feldolgozták a dalt, mint pl: Louis Armstrong, Ray Charles, Billie Holiday, Sarah Brightman, Emilie Autumn, Leander stb.
1999-ben született meg a történet filmes változata, ami magyar-német feldolgozás lett. Ez a film bizonyos szempontból nem teljesen a valóságban megtörtént eseményeket dolgozza fel, de azért előfordul benne életrajzi és valóságos elem is . Valójában egy szerelmi háromszög (vagy talán négyszög?)áll a történet középpontjába meg maga a dal és a hozzáfűződő legenda. Viszont ettől függetlenül szerintem nagyon jól megcsinálták, és érdemes megnézni.
2007-ben meg egy nem mindennapi feldolgozást készítettek belőle a japánok. Boku No Hana ( Az én virágom) címmel egy horror filmet alkottak. Még nem láttam, de tervezem megszerezni valahonnan
Ha már filmek érdemes megemlíteni azt is, hogy a híres Schinlder listája c film elején is megszólal a Szomorú vasárnap- igen, talán ez azért nem tűnt fel nekem, mert lehet előbb láttam a filmet, mint hogy halottam volna a dalt és a legendát.
Talán kevesen tudják azt is, hogy a Szomorú Vasárnap c dal-ra egy másik vers is született ami a "Meghalt a szeretet" nevet viseli. Ezt maga Seress Rezső írta a második világháború idején. A kilátástalan helyzetben nem csoda, hogy őt is megihlette a híres dallam.
"Ősz van és peregnek
A sárgult levelek
Meghalt a földön
Az emberi szeretet.
Bánatos könnyekkel
Zokog az őszi szél
Szívem már új tavaszt
Nem vár és nem remél.
Hiába sírok
és hiába szenvedek
Szívtelen rosszak
és kapzsik az emberek
Meghalt a szeretet.
Vége a világnak
Vége a reménynek
Városok pusztulnak
Srapnelnek zenélnek.
Emberek vérétől
Piros a tarka rét
Halottak fekszenek
Az úton szerte szét.
Még egyszer elmondom
Csendben az imámat:
"Uram, az emberek
Gyarlók és hibáznak"
Vége a világnak."
Tényleg van ebben a dalban valami megmagyarázhatatlan, misztikus jelenség.
A hosszú hètvègère le mentünk a Balatonra apuékkal. A szállásunk apukám barátnője nagyszülei nyaralója volt Mindszentkállán, a part meg Zánka-Köveskálon volt. A szállással szembe meg volt egy temető. 20.-an is esett az eső, így otthoni program volt. Csináltak babgulyást meg szalonnát sütöttek én meg elmentem a szomszédba, felfedezni a temetőt.
A kapu nyitva volt, sehol nem láttam egy olyan zár fèlesèget, ami tiltaná az éjszakai bejárást, bár èn nem este mentem, mert akkor nem tudtam volna fotókat csinálni. Egy gondnokot, sírásót sem láttam. Gyakorlatilag egyedül voltam. Nem volt túl nagy, sőt elèggè kicsi temető volt, réginek is mondanám. Viszont, még néhány síron nagyon látszott, hogy van aki gondozza őket. A legtöbb síremlék vagy szobor az 1800-as évektől a 1940-es évekig volt címkézve, de felfedeztem újabbakat is ès még volt olyan is, amit még előre megvettek. Próbáltam valami információt felkutatni az internetről a temetőről, de nem találtam sok mindent róla.
Ami èrdekesèg volt az az, hogy sok sìr fordìtva volt, mint nálunk. A hátuljára volt ìrva a nèv, a dátum ès sìrfelirat.
Valószínűleg valamelyik egyházhoz tartozik a temető, mert a legtöbb síron ugyan olyan Krisztus szobor volt.
Volt olyan is, ami Borostyánnal volt beborítva.
Ez az utolsó kép a szállásunkon volt. Nagyon szép ès hangulatos volt ez a borostyánnal végigfuttatott sziklakert.
Emlékezzünk a halálra, de hogyan?
Őseinknek,- ha lehet így fogalmazni - volt egy érdekes módszerük rá. Bár leginkább a 19. század vége fele és a 20. század elején volt elterjedt a halott fotózás.
Legelőször egy horror filmben láttam Post Mortem képeket, talán a Másvilág című filmben és akkor kezdett el érdekelni ez a különös, nem hétköznapi szokás. Lehet néhány embert sokkolni fog, de valamiért én a művészetet látom ezekben a képekben.
A Viktoriánus korszakban gyakori volt a Tuberkulózis megbetegedések száma és ezáltal a TBC okozta halálozások aránya, ezzel egy időben szintén gyakori volt -talán a nem megfelelő orvosi ellátás miatt - a gyermekhalálozás. Ekkor még a dagerrotípia kezdeti fázisban volt, nem tudták megörökíteni a pillanatokat, és a szeretteiket. Kicsivel később ez a helyzet változásnak indult és elterjedt az új hagyomány, fotózkodni az elhunytakkal. Manapság, ha ilyenekről hallunk megborzongunk tőle, pedig ez akkoriban teljesen normálisnak, elfogadottnak számított. Másképp álltak a halálhoz is, nem féltek tőle.
A spiritiszta médiumok is gyakran próbáltak kapcsolatot létesíteni az eltávozott szeretteikkel. Úgy tartották, hogy ha lefényképezik a halottakat, a lelkük ott ragad a képekben. Biztos nekik sem lehetett könnyű feladat a holt szeretteikkel fényképezkedni, mégis az emlékezés érdekében ezt is bevállalták. Némelyik képen úgy néznek ki, mintha aludnának. Viszont elég sok kép kering a világhálón, ahol olyanok, mint az élők - erről Emilie Autumn - Dead is the new alive c. száma ugrott be -. Azért valljuk be, egy halottat úgy beállítani, kicsiszolni, mintha élne igen is művészet, mert nem könnyű feladat. A csukott szemhéjakra gyakran festettek nyitott szemeket. Persze volt, hogy a halál beállta után pár napra készíttették el a képeket.
Eleinte a tehetősebb emberek, majd később a középosztálybelieknek is lehetőségük adódott a megörökítésre. Ez a szokás körülbelül az 1940-es évekig tarthatott. Ady Endréről is készült halotti kép.
Rosalia Lombardo neve talán sok mindenkinek ismerősen csenghet. Elvileg Csipkerózsika karakterét róla mintázták, bár két éves korában hunyt el az olasz kislány, halála után mumifikáltatták szülei. A halál jelenléte, misztikuma a kor szülötteit is érdekelhette. A napjainkban ez a szokás már szinte teljesen elfelejtődött, más és újabb szokások lettek. A halottkémeknél ez a módszer megmaradt, bár az teljesen más és sokkal durvább képekben.
A világon számtalan olyan művészeti ág létezik, amiben egy ember megtalálhatja önmagát. Nagyon sok olyan ismerősöm van, akiknek az írás a szenvedélye. Itt most mindegy, hogy mit ír. Van, aki szeret novellát, illetve regényt és verseket írni. Nem is egy ismerősöm/ barátom dolgozik a saját könyvén. Van, aki szeret blogolni és bloggerként tevékenykedni. Már az is egy tehetség szerintem, hogy színvonalas blogot tudjon létre hozni valaki.
Az érzelmeink legjobb kifejező eszköze a kreativitás. Honnan tudod, hogy
nem vagy tehetséges valamiben, ha még ki sem próbáltad? Ha az egyik nem
jön be, majd jön a másik. Itt bármilyen művészeti irányzatot ki
próbálhatsz és találd meg a számodra legközelebb álló és legideálisabb
tevékenységet. Ahogy az egyik barátnőm mondaná: "Olyan nincs, hogy
valaki ne lenne tehetséges semmiben"- ezt nekem is direkt azért mondta,
mert én is így éreztem, hogy nincs tehetségem, semmiben sem vagyok jó. Ő
erre azt válaszolta, hogy embereket boldoggá tudok tenni, ez az én
tehetségem.
Mások a képzőművészeti irányzatban tevékenykednek. Rajzolnak, Festenek és csodákat hoznak létre.
Persze, minden egyes művészet által létrehozott maradandó alkotás csodának minősül. És ott van a zene.... Egy saját szerzeményt létrehozása is nagy odafigyelést és összpontosítást igényel, és még is örömujjongásba kezd a fülünk, hogy ha egy-egy olyan dallamot hallhat, ami a mennyek országába repíti. Az egyik barátnőm például egyik születésnapjára pár éve, kapott tőlünk egy hegedűt. Nagyon régóta szeretett volna hegedülni megtanulni és hivatalos tanár nélkül, saját magától kezdett el játszani a hangszeren. Egy másik barátom, aki nagyon sok oldalú tehetség csellózik, zongorázni is tud, még hegedülni is.
Sőt ha ezek a hétköznapibb művészeti irányzatok nem jönnek be, még meg tanulhatsz decoupage-zsolni is. A pillanatokat is megörökítheted csodás képekkel. :)
De, mint az én esetemben, lehetnek teljesen hétköznapi dolgok is a tehetségünk forrásai.Például ha jól megtudjuk nevettetni az embereket, ha hitelesen előtudjuk adni magunkat egy adott témával kapcsolatban. Talán Debrecen "hírességeit" sokan ismerik, ismertebb nevükön Dolly Rambó és 4 Oktáv. Az utóbbi ismerős lehet a megasztárból ( Neem,egyáltalán nem bántásként akarok róluk írni). Szóval az Ő tehetségük is picit eltér a hétköznapibb kategóriától. Viszont, amit csinálnak szerintem jó. (Most lehet majd fikázni engem is) Jó, mert megnevetett. Jó, mert előtudják adni magukat. És jó, mert bár tényleg tudják, hogy "olyan értelemben igazi tehetségük nincsen", még is szeretik azt, amit csinálnak.És valójában itt ez a legfontosabb, hogy szeresd az alkotás minden egyes pillanatát.
Próbáld ki, és ha élvezed és úgy érzed jó vagy benne, ne hagyd abba és csináld! Hagyj és adj valami maradandót a világba magadból! Alkoss egy csodát és fejezd ki önmagadat és add ki magadból a felgyülemlett feszültséget. :))
Folyón innen s túl fekszenek széles rozs, árpa tengerek, ölelvén dombot és eget, és rajtuk át egy út vezet szép Camelot felé. A népek föl s le járnak ott, csodálván mind a liljomot, mik benőtték az elhagyott Shalottnak szigetét.
Hol nyárfa reszket, s hófehér, bús fűzfa ága vízbe ér, lágy fodrot sző az esti szél a vízre, mely nyugodni tér szép Cameloton át. S virágok közt a csendben áll egy négytornyú nagy szürke vár mely évek óta őrzi már Shalott kisasszonyát.
S a fűzek közt a part alatt sok ló vonta uszály haladt, és kecses vitorlás szaladt le, hogy nyomán a hab hasadt, szép Cameloton át. De ismerik-é odaát? S ki látta vajh kezét, haját, vagy ablakában őt magát, Shalott kisasszonyát?
Csupán az árpa közt korán kaszáló béres hallja tán, miként visszhangzik egy vidám ének az ár túloldalán Camelotba tova. S a béres, kit az este ott ér kéve közt, hallván, legott szól halkan: ‘Ez biz’ ő, Shalott Tündérkisasszonya.’
Kinek kezén csak egyre jár egy bűvös színpompás fonál. S reá úgy átkok átka vár, ha arra pillant, merre áll Camelot városa. S számára átka rejtelem, imígy csupán a szőttesen serénykedik szép csöndesen Shalott kisasszonya.
És egész álló éven át egy tükör borítja falát. S tükrében árnyak nagy hadát szemléli, mert az útra lát, mely Camelotba tér. Folyón örvénylik ott a hab az útnál, min sok nyers alak, s vásári árus lány halad és Shalottból kiér.
S ritkán apát baktat lován, vagy boldog leánykák nyomán apród igyekszik szaporán s pásztorlegény az út porán tart szép Camelotba; S olykor lovag is átsuhan tükrén, de néki nincs olyan, mert ő csak sző magányosan, Shalott kisasszonya.
S mindazt, mi tükrében lebeg, szép szõttesében őrzi meg: gyakran, mikor más szendereg, temetni indult bús sereg tartott Camelotba. S máskor magasban járt a Hold, tükrébe ifjú pár hatolt, „Emészt világom árnya” szólt Shalott kisasszonya.
Midőn fenn járt a rét felett a Nap, épp akkor érkezett az árpa közt, mely kéve lett, s vakító vértben léptett merész Sir Lancelot. Veres keresztes hős vitéz térdel pajzsán s egy hölgyre néz, és pajzsa szikrát hányt a réz mezőn, min állt Shalott.
Kantárja úgy villant talán, mint némely tiszta éjszakán a csillag fenn az éj taván, s csengettyűk szóltak, míg lován Camelot felé haladt. S övébe ott, hol kardja volt, egy nagy ezüst kürtöt csatolt, s így csengve-bongva lovagolt Shalott vára alatt.
S a tündöklő kék délidőn, szép nyerge csillogott dicsőn; sisak, s a dísz a fejtetőn egy csóvaként lángolt, midőn Camelotba ügetett. Miként ha bíbor alkonyon szakállas üstökös oson az égen át, csillagnyomon Shalott vára felett.
A Nap csillant szemöldökén; Lova patáin járt a fény; S a sisak aljánál a szén- szín haja lengett könnyedén; közel már Camelot. S amint a parton lovagolt, a kristálytükörbe hatolt, s ott „tralla-lalla”, így dalolt, merész Sir Lancelot.
A hölgy elejtve szőttesét, feledte átkát, s jóeszét, a mélybe vetve két szemét, meglátta őt, hol állt a szép Camelot városa. S mit szőtt, a szőttes elszakadt, a bűvös tükör meghasadt, "Lesújt az átok!" - így riadt Shalott kisasszonya.
Medrében feljajdult az ár, keletről vad szél tépte már a sápadt erdőt, és a sár csak nőtt, amint ázott a vár, Camelot városa. Lejött, a tornyát elhagyá, s kikötve egy bús fűz alá, egy bárkát lelt, s felírta rá: „Shalott kisasszonya”
És lent a folyó mély, sötét vizén -már látva végzetét- emelte fel tekintetét, s immár ekképp nézte szép Camelot városát. És midőn leszállott a Nap, eloldozá a láncokat, s magával vitte őt a hab, Shalott kisasszonyát.
S amint feküdt ott, hófehér köpenyét verdeste a szél, -befödte hulló falevél- Nem messze már az úti cél: Camelot városa. S midőn a folyón szelte át fűz födte domboknak sorát, elzengte utolsó dalát, Shalott kisasszonya.
S dalát hallották messze lenn, mint zengte, fennen, s csendesen, míg már szemének fénye sem csillant, míg elhunyt teljesen. S Camelot városát elérte, ám meg azelőtt, hogy elhagyá a tág mezőt, a halál utolérte őt, Shalott kisasszonyát.
S amott magas falak között, sok tornác és torony mögött egy fényes díszbe öltözött sétányhoz ért, s elé szökött Camelot városa. Köréje gyűlt az úri nép, lovag, lord s hívta mind nejét, s a bárkán olvasták nevét: „Shalott kisasszonya”
Vajon ki ő, s itt mit keres? S a kastélyra félelmetes csend szállt, megállt a sok nemes, s keresztet hányt egész neves Camelot városa. Csak Lancelot szólt csöndesen: „Mily bájos arc! Az Ég legyen kegyes! Nyugodjék csöndbe lenn Shalott kisasszonya.”
