Másnak születtünk, mások vagyunk. Emlékezzünk Sophie-ra és a többi áldozatra.

Akár egy etnikai kisebbségről, akár egy adott szubkultúra stílusirányzat követéséről vagy éppenséggel egy nemi identitásról van szó,  vagy akár egy velünk született rendellenességről, fogyatékosságról, mindig előkerül valami, ami nem más, mint az előítéletek. A történelem során rengetegszer előfordult már, hogy ha valami nem úgy alakult, ahogy azt elvárták volna mások, ezért megpróbálták kiiktatni, eltörölni. De egy ember élete nem egy játékszer. Nem lehet az érzéseikkel játszani, dobálózni és kitörölni.Minden élet egyformán értékes, még ha picit más is, ami nem feltétlen jelenti azt, hogy rossz. A második világháborúban rengeteg embert kiirtottak csak azért mert nem feleltek meg az akkori társadalmi normáknak. Nem csak a zsidó vallású embereket , hanem mellette a betegeket is, a melegeket is és minden más kisebbséget is. Végül is, nem is áll távol annyira a 40.-es évektől, hogy az 50-es és 60-as években például elmegyógyintézetbe zárták azokat, akikről megtudták, hogy a saját nemükhöz vonzódnak. Mert ez egy  egy betegség, ugye? Nem. Ez pusztán érzelem, ami olyan mint egy szokványos esett a szerelemben.Mert nem az a fontos, hogy kit szeret és hogyan szereti, hanem az, hogy szereti. Mint William Shakespeare leghíresebb drámája a Rómeó és Júlia élő példa erre. Van az mondás, hogy próbáld beleképzelni magadat az ő helyükbe és majd csak utána ítélkezz, vagy utána se, de nem. Sajnos a mi jelenkori társadalmunkban sem sok minden változott, pedig azt hinnék, hogy tanulhattunk a múlt hibáiból, hogy azok a nagy tragédiák, amik olyan sok ember áldozatot követeltek ne történjen meg újra, de ha így haladunk ez könnyen előfordulhat!

Emlékek....

Talán sokan vannak, akiknek ismerős lehet a Rise Against - Make it Stop című slágere. Nos, ez a dal nem másról szól, mint az LMBT társadalomról, akiket öngyilkosságba kergettek, azok a fiatalok, akik zaklatták, megalázták őket csak azért mert mások és máshogyan szeretnek...Sokszor még egy szülő sem képes elfogadni azt a tényt, hogy a gyermeke meleg. Ha a gyerekeket már kisebb korban elfogadásra nevelnénk, talán nem fordulhatnának elő hasonló társadalmi megkülönböztetések. Hinni, hogy az áldoztatok nem voltak hiába valók.... A dal érdekessége az, hogy még fel is sorolják azoknak a gyerekeknek a  nevét akik életüket vesztették a kiközösítés miatt. Sajnos a nem elfogadás, az iskolai megaláztatások nagyon nagy lelki traumát tudnak okozni, szerintem elég sokan átéltek már hasonlót vagy éppen tud olyan emberekről, akik hasonló cipőben járnak..

Betegségek, amikről egyáltalán nem tehetnek.... Erről személyes tapasztalatim is vannak, mivel a Középiskolában-ahova jártam- voltak speciális diákok is. Még általánosban is volt egy kis srác, aki más volt, mint a többi. Mivel nem értették meg őt a furcsa viselkedése miatt nagyon sokan bántották én úgy sajnáltam szegényt, mert tényleg nem tehetett arról, hogy fogyatékossággal született. Amibe végkép nem tudnak bele gondolni mások, hogy esetleg az ő gyerekükkel is előfordulhat, hogy olyannak születnek majd... Mit fog akkor csinálni? Ki dobja a kukába, mert hogy neki így nem kell? Vagy megpróbálja felnevelni, hogy valahogyan majd boldogulni tudjon az életben. De néha egy olyan betegség is gondot okoz a társadalomnak, amitől még el sem tudják dönteni, hogy átok vagy éppen áldás. Például ilyen az autizmus. Lehet, hogy a saját világában él, lehet hogy másképp lát és szemlél dolgokat, de ezek mellett hihetetlenül okosak és nagyon jól tudnak számolni. De a társaik gyakran nem értik meg őket. Sose fogom elfelejteni az egyik diáknapot a suliban. Az én drágalátos osztálytársaim kiröhögtek egy ilyen betegségben szenvedő kislányt, csak mert táncolni mert nyilvánosan... Mások meg olyan dolgokra rá veszik őket és annyira szörnyű, hogy ilyet emberek megtehetnek egymással. Pedig ez a kislány a mellet, hogy autista nagyon okos is és fejből tudja minden névnek, hogy mikor van a névnapja.

És ott van Sophie Lancaster, akinek egyetlen "bűne" volt, az hogy goth volt. 2007-ben tizenéves fiatalok megtámadtak egy lányt és egy fiút, akik egy parkban sétálgattak, brutálisan összeverték őket, a kinézetük miatt. Sophie barátja túl élte a balesetet, viszont a fiatal lány nem. (Amúgy pont pár napja volt az évfordulója) Sajnos a hasonló szubkultúrákban ez sem ritka esett, ha nem is fizikailag, de gyakran lelkileg is terrorizálják azokat a fiatalokat, akik egy picit is másképp mernek gondolkodni, vagy másképp öltözködnek. A Delain együttes We  Are the Others c számát pont ez az eset ihlette. Sophie anyukája létrehozott egy alapítványt is ezzel kapcsolatban, hogy hasonló dolgok még egyszer ne történjenek meg. Az alapítvány is a S.O.P.H.I.E nevet viseli.

A társadalmi kirekesztettségek sokakat érintenek és valós probléma, nem kellene hagynunk, hogy hasonlók megtörténjenek. Minden élet egyformán értékes, még ha valamiben más is, mint a megszokott normák. Hiszen valójában mi mindannyian egyek vagyunk! Ugyan az a szív és ugyan az a vér dobog bennünk, tekintsünk minden ember társainkra úgy, mint testvérek, akik még ha különböznek is egymástól, de ugyan olyan értékesek is. Csak azért, mert másként gondolkodnak, mert másban hisz, t mert nem úgy öltözködik, mint ami megszokott és   mert a saját neméhez vonzódik, vagy rossz testbe született vagy éppen interszexuális, fogyatékkal élő, esetleg más a bőre színe, senkit sem szabad megalázni és kitaszítani! Ha már tényleg erre tanítanánk az utódokat, egy jobb és boldogabb, elfogadóbb, befogadóbb társadalom jöhetne létre. Mi mindannyian, ha összefogunk ezek ellen a gyarlóságok ellen, szebbé és jobbá tehetjük a világot!

források: http://41.media.tumblr.com/tumblr_m99lsnmxqV1revi4do1_500.jpg

http://hammerworld.hu/2012/09/17/delain-klippremier-we-are-the-others/

Valójában mi bármikor véget tudnánk vetni a szenvedésnek, de ahhoz egyetlen dologra lenne szükség. Mégpedig az egyetértésre.