Szeretethiány

Ma pont olvastam Csernus - Kiút c. könyvében egy érdekes mondatott. Felnéztem, kezemben tartottam a könyvet és megálltam egy pillanatra. Nem fogom szóról szóra idézni, de a lényege az volt, hogy a szeretethiány többnyire azért alakul ki, mert nem vagyunk képesek szeretni és elfogadni magunkat és azt a szeretetet mástól várjuk, így például egy másik fél kompenzálhatja az ürességet. Konkrétan önmagunk szeretete nem egy egyszerű feladat, bevallom tükör előtt állva szoktam beszélgetni magammal - bár ez a szoktam dolog kicsit túlzás. - A lényege annyi, hogy őszintén beszélgetek magammal, bár az elején nehezen ment és sokszor elröhögtem magamat, de mostanában akárhányszor belenézek egy tükörbe, vagy egy kirakatablakában meglátom magamat, megállok picit és kimondom magamnak, hangosan hogy: szeretlek, nagyon nagyon szeretlek és elfogadlak olyannak, amilyen vagy. Elvileg ez egy jó kis terápia, és előbb vagy utóbb tényleg érezni is fogjuk, hogy sokkal szeretetteljesebben beszélünk magunkkal/magunkról, ahogy tetszik. Nos, tulajdonképpen ez egyfajta tabujellegű bejegyzés lesz, mert hamarosan rátérek arra, hogy mi fogalmazódott meg bennem, mikor olvastam azt a kis részt a könyvben.
Mit jelent valójában az önszeretet? Csernus valahogy úgy fogalmazta meg ezt, hogy mikor belenézel a tükörbe és nem érzed azt magadtól, hogy hánynod kell. Végülis így is lehet. De, amikor érzed azt, hogy teljes vagy, hogy eltudod fogadni magadat úgy ahogy vagy. Fontos vagy számodra és fontos a fizikai és lelki jóllét is. Amikor a testedtől sem iszonyodsz és képes vagy úgy viszonyulni magadhoz, hogy nem mások bizonygatását várod arról, hogy szép vagy, jól nézel ki, hanem tudod magadról hogy meztelenül is értékes vagy, fontos vagy és jó vagy. Nekem erről az jutott az eszembe, hogy mivel tudnánk valójában "bebizonyítani" azt, hogy fontosak vagyunk magunknak és szeretjük  a testünket, mint az önkielégítéssel? Jah, mert az bűn, igaz? Ki szerint? Sajnos amióta világ a világ kb ezt plántálják belénk, hogy nem szabad, undorító, bűn, a pokolra jutsz miatta. - Csernus szerint sok ember így is már a poklok poklát élni meg azzal, hogy elnyom magában dolgokat. - Nem is arról van szó, hogy bizonyítsunk magunknak, hanem hogy ne féljünk megélni azt, hiszen a szexualitás alapja saját testünk felfedezése. Ha valóban minden porcikánkkal ki vagyunk békülve és képesek vagyunk szeretni és elfogadni, akkor nem kell bűnnek éreznünk saját testünk önmagunk által végzett kielégítését sem. Valójában természetes dolog, ha elnyomjuk, vagy elfojtjuk magunkban, a saját poklunkba kerülünk általa. Az igazi szeretet elsősorban saját magunkban kezdődik, ha a saját testedet nem vagy képes úgy szeretni, a partnered testét sem fogod tudni teljes odaadással szeretni. Sokan undorodnak a saját nemi szervüktől. Ennek többségében biztos az otthonról tanult minta tehet, pedig az a valami ott a lábad közöd is te vagy, a te lényed, részed. Miért nem próbálod meg szeretni azt is és elfogadni? Már a kisbabák is néha, ha "odanyúlnak" a felnőttek rögtön elveszik a kezüket, hogy nem szabad. Pedig valamikor nekik is fel kell fedezni a saját testüket. Megtapintani azt, ami jelentőséget hordoz. Önmagunk kielégítése nem lehet bűn, hiszen az is a szeretetet jelképezi irányunkba....