Belegondolni, mi lett volna ha pl egy percel később vagy hamarabb érkezünk egy találkozóra, vagy éppen ha el se megyünk, ha nem mentünk el akkor, hogy mi történt volna ha még is ott vagyunk? Ha felidegesítettük magunkat mások hibáiból mi lett volna, ha nyugodt maradtam volna.... Ha másképp alakult volna az egész gyerekkorom.... Ha egy hajléktalannak oda adtam volna mindkét szendvicsemet.... mi lett volna, ha...mi lett volna, ha? Egy olyan kérdés, amin már teljesen kár rágódni, mert nem térhetsz vissza a múltba, hogy meg tudd mi lett volna, ha.
Hiszem, hogy alapvetően minden ember jónak születik, mint ahogy Csokonai is megemlíti ezt az Estve című versében, ugyan akkor hiszem azt is, hogy nem létezik véletlen. Túl sok szinkronicitás történt már az életemben ahhoz, hogy tudjam véletlenek nincsenek, még ha annak is tűnnek. Ha nem alakultak volna úgy a dolgok ahogy, talán teljesen más ember lennék. Gyakran vívódok magammal mostanság, valahogy úgy érzem, hogy nem érdemlem meg a szeretet. Olyan sok hibát vétettem már és a legszörnyűbb az egészben, hogy én kis koromtól kezdve csak jó ember akartam lenni. De a jó és a rossz is relatív.....
Vannak dolgok, amiken változtatni kell és a törekvésem mindig meg van, mert hibázom, néha gyakran is és unalmas mindig bocsánatot kérnem, mert előbb vagy utóbb besokallnak és már elegük lesz. Vívódom, mert azon vagyok, hogy a hibáimat jóvá tegyem, bár még nem jöttem rá, hogy hogyan...
Viszont, ez is azt jelenti, hogy nem a jelenben élek, ha ott élnék, nem azon töprengenék, hogy mi történt 3 hónappal ezelőtt. A legnehezebb a megbocsátásban az, amikor az aki elkövette a hibákat őrlődik, mert nem igazán tud megbocsátani önmagának. Szerintem ez a legnehezebb, hogy utálja magában azt az énjét, de ez is ő az ő része és hiába próbál rajta változtatni nem tud, nem tanulta még meg az önkontrollt. Ugyan akkor.... minden ember értékes és szeretetre méltó, a hibáikkal együtt. Ha nem lennének hibák, akkor sosem fejlődhetnénk mindenki tökéletes lenne, az sem lenne valami jó megoldás.
Így a Felhőatlasz című filmből kell idéznem:
"Az életünk nem csupán a miénk,Az anyaméhtől a sírig kötődünk másokhoz- a múltban és a jelenben. És minden bűntettel vagy kedves gesztussal a jövőnkhöz járulunk hozzá."
Hinni abban, hogy a rosszat a jóval tényleg kilehet ütni. Aki van vagy volt már hasonló helyzetben az akkor tudhatja, hogy most mit érzek én is. Még is, azt hiszem nem kell, hogy sokáig őrlődjünk. Mi is ugyan olyan szerethető lények vagyunk, mint bárki más. A hibáinkkal együtt, mert tudjuk, hogy ezek visznek majd előre. Oka volt, hogy akkor ott éppen az történt, ami. Ha már valaki tisztában van a hibáival, ha egyáltalán tudja mi az ő legnagyobb hibája az egy nagyon nagy erény. Hiszen a felismerés az út a változáshoz.
Kimondani a megbántottnak, hogy megbocsátok az sem egy egyszerű és könnyű feladat....
"Légy alázatos, még ha hozzád nem is alázatosak mások."- Egy kedves "gurum" szavaival élve.
Mert lehet, hogy később majd valamikor te is meg kapod azt az alázatot.
"Aki nem mer, az egyedül marad.."- Merni, bocsánatot kérni és megbocsátani. Mindkettőhöz hatalmas erő és bátorság kell. De bátraké a szerencse, hogy szokás mondani.
Úgy érzem megint egy kicsit paradoxra sikeredett, de még is ne vívódjunk tovább a múlton. Engedjük el. Törekedjünk a jóvátételre és tudatosítva próbáljunk meg orvosolni a hibát a gépezetben. Akiben megmutatkozik a változás szele..... Most egy Alhana számot kell idéznem. " Lehetsz más és élhetsz másképp mert csak tiéd az életed...."
Ennek így kellet lennie, hogy folyamatosan tanulj, fejlődj és előrébb juss. Így is értékes vagy és ami a legfontosabb, Jár neked a szeretet, ahogy mindenki másnak is.
"Minden bűnöm megbocsátható"
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése