"Halott időben, halott a táj..."

Mert mindenkinek lejár egyszer a földi ideje. Hogy hová jutunk utána? Senki sem tudja. A halál tabu. Többnyire nem beszélünk róla, ez a nem beszélés viszont oda vezethet, hogy egyre nehezebb lesz elfogadni és megérteni a tényt, hogy "mind el kell menjünk, nincsen magyarázat". Csakhogy a Bonanza Banzai-tól is idézgessek picit. Talán ezért is lehet nehezen feldolgozni a gyászt. Főleg, hogyha valaki nagyon közelről találkozik vele. Milyen érzés lehet? Mi játszódik le a testben? Látunk-e egyáltalán valakit, aki megfogja a kezünket és tovább vezérel?  Van lélek? Van élet a halál után? Vagy talán nem is ez a valódi kérdés, hanem hogy van élet a halál előtt? Ha van az milyen élet? Azt mondják semmi sem biztos, csak a halál. Hiszen a születés sem biztos, mert van halva-születés is. Mi a lét valódi értelme? Van egyáltalán neki? Vagy csak élünk és egyszer csak vége. Talán nem is élünk és egyszer csak vége. Eddig a Dir En Grey- Ain't Afraid to die című száma volt az, ami segített feldolgozni az elmúlást. Most - ahogy elkezdtem jobban ráfüggni a virrasztókra - a Virrasztók segítenek a folyamatban. Eltelt már egy év, mégsem könnyű tovább lépnem. Azt is tudom, hogy az állandó rettegés, félelem még több gátat-szab az életben. Önmagam gátja lettem. Szabadulni akarok, mégis fogva tart. Biztos van kiút, lesz is. Ahhoz tovább kell lépnem. Mert, mi a halál? Egy állapot. Egy olyan állapot, ami fizikai testünket örökké ledermeszti. De, ha Mary Elizabeth Fry verse igaz, miszerint: "Síromnál sírva meg ne állj. Nem vagyok ott, nincs is halál" Akkor ez bizonyíthatja, hogy a lélek tovább él és csak az anyagi létünk szűnik meg. Ne félj  haláltól. A halál mindenhol ott van, körül vesz bennünket és nincsen ellenne menekvés. Nem lehet előle elbújni, elfutni. Utolér. Törődj bele. Egyszer te is porrá leszel.

/Egyhipohondernaplójából/