Jorge Bucay

"Tűnődésem csöndjében teljes

belső világomat úgy érzékelem,

mintha mag volna,

valamiképpen kicsiny és jelentéktelen,

ám egyszerre élettől duzzadó, számtalan lehetőséggel teli.

S a zsigerei mélyén

egy csodálatos fa csíráját látom,

életem fájáét,

a fejlődés folyamatában.

Kicsinységében minden mag

magában rejti a fa szellemét, amivé majd később lesz.

Minden mag tudja, hogy változzon fává,

termékeny talajra hullva,

éltető nedveket magába szívva,

ágait, lombjait kiterjesztve,

virággal, terméssel telve meg,

hogy továbbadhassa, ami adnivalója lesz.

Minden mag tudja,

hogyan lesz belőle fa.

és annyi a mag,

ahány a titkos álmunk.

Számtalan álom várja bennünk,

hogy mikor indulhat csírázásnak,

mikor verhet gyökeret, mikor születhet meg,

s magként mikor halhat el…

hogy aztán fa legyen belőle.

Csodálatos, büszke fa,

mely rendíthetetlenségében azt mondja,

hallgassunk a belső hangunkra,

hallgassunk

magálmaink bölcsességére.

Az álmaink, igen, az álmaink mutatják meg az utat,

mindenféle jelekkel, jelzésekkel,

minden helyzetben, minden pillanatban,

a dolgok, az emberek között,

örömben és fájdalomban,

sikerben és kudarcban.

Amit álmodunk, az megtanítja,

hogy álmunkban és ébrenlétünkben egyaránt

önmagunkat

lássuk és halljuk,

hogy odafigyeljünk magunkra.

Kósza előérzetek vagy

vakító fénnyel felvillanó ráébredések útján

mutatja meg, hogy merre menjünk.

És így gyarapodunk,

így alakulunk,

így fejlődünk…

És egy szép napon, miközben járjuk

ezt az örök jelent, melyet életnek nevezünk,

álmaink magjai

fává alakulnak,

és kiterjesztik ágaikat,

melyek hatalmas szárnyként

terülnek szét az égen,

egyetlen vonalban

fogván össze múltunkat, jövőnket.

Semmitől nem szabad félni,

a belső tudás kíséri őket…

hiszen minden mag tudja…

hogyan kell fává válnia."