2015. december 6., vasárnap

Boldogság mesterkurzus beszámoló.

A boldogságprogram keretein belül még Júniusban egy feladat által jegyet nyertem a boldogság mesterkurzus nevezetű eseményre, ami (2015) november 28.án került megrendezésre. Jegyet nyertem, de nem postázták ki, hanem a helyszínen vehettem át. Smile jegy volt, de még is meglepetésemre vip-es karszalagot kaptam és fotózkodhattam volna a fellépőkkel is, meg meghívót is kaptam az esemény utáni fogadásra is, de sajnos rosszullét miatt, ezeket nem tudtam kihasználni. A nyeremény csomagomban még lapult egy kis jegyzetfüzet is és egy jobb veled a világ feliratú szívecske is. Mivel nem éreztem jól magam, így a klubvezetőm, Éva vette át a jegyemet és a többi nyereményemet. Viszont, sokat jegyzeteltem. Nagyon sokat, voltak olyan fellépők, akiknek meg volt egy vagy akár több könyvük, viszont voltak olyanok is, akikről nem sokat hallottam és lényegében ott ismertem meg őket.
Forrás:
A Fellépők között volt Dr Sonja Lybomirsky boldogság kutató, aki tanulmányaira épül az egész boldogságprogram. Dr Prof Bagdy Emőke, pszichológus és a boldogságprogram fővédnöke. Feldmár András, aki számomra teljesen ismeretlen volt, viszont az előadását imádtam. Rengeteget jegyzeteltem nála. Böjte Csaba, akit szintén ott ismertem meg, viszont a nevét már sokszor halottam. Müller Péter, őt szerintem nem nagyon kell bemutatni, imádom a könyveit a gondolkodását és Oláh Attila. Ő is ismeretlen volt a számomra. Na meg hát az egész boldogságprogram és a Jobb Veled A Világ alapítvány megálmodója Bagdi Bella.

Az eseményt Bagdi Bella nyitotta meg és felkonferálta Bagdy Emőkét.

 / Mikor voltál igazán boldog? Válaszodban felleled az életed mély értelmét./

Az előadása leginkább a cél populációt támadta meg. A cél populáció a fiatalkor azaz a 16 és 20 év közötti generáció. Kiemelte azt is, hogy fontos a gyermekeink boldogságra nevelése, ugye ez bizonyítja azt is, hogy már a boldogságprogramot néhány hazai iskolába is beiktatták már, mint boldogságóra. Csendes etikai forradalom zajlik, nagyon jól felsorolta azokat a dolgokat, hogy hogyan tudjuk saját magunkat boldogtalanná tenni.
Persze ennek az ellentétét is.
Amúgy én nagyon szeretem Bagdy Emőke előadásait, tavaly karácsonyra pl Nővéremtől a Hogyan Legyünk Boldogabbak c könyvét kaptam meg, már többször is olvastam. Az előadásait azért szeretem, bár ez volt az első olyan, amit élőben hallgathattam, mert egyszerűen az előadás módja nagyon közvetlen és nyitott.
csoport kép, bár páran talán lemaradtak róla. (szünet volt)

Óh Emőke után következett Feldmár András. Őt végkép nem ismertem, de nagyon a szívemhez nőt aznap. Talán nála jegyzeteltem a legtöbbet. /A mindenek fölött való boldogság, az üdvösség, az élet célja. Miért ne énekelnék "Hallelujah!"?/  Igen, az ő előadása valójában arról szólt, hogy hogyan is kell "Hallelujah-t" énekelni. "Hogy azért teremtett minket Isten, hogy dicsőítsük őt. (félreértés ne essék, nem vallású témájú előadás volt.) Nem lehet Hallelujah-t énekelni megfelelő tudatállapot (boldogság) nélkül. Kitért arra is, hogy Szász Tamás szeront elmebetegség nem létezik.  Mi az a tudatállapot, amit mi depressziónak nevezünk? Elnyomás, Hatalom, ami elnyom, szolgaság, és nem lehet róla beszélni= depresszió. Szerinte forradalom kell és nem orvosság. A boldogság eléréséhez való hatalom az, ha azt csináljuk amit akarunk. 
Deprimált= Istenkáromló, ha az ember nem tud örülni annak, hogy él, hogy lélegzik. Feldmár András szerint az is csoda, hogyha fájdalmat érzünk. Az egyik ismerősöm is azt mondta régen, hogy akkor érzi igazán, hogy él, amikor fájdalma van, akár testi vagy lelki. Hálásnak kell lennünk mindig, ha nem történik rossz dolog. A halál időpontja nem biztos. Akkor hogyan kell élni?  Igyekezni kell részt venni minden él ő pillanatban. ( itt megjegyeztem magamnak, hogy a pillangoizmusom  is erről szól). Aki motivált, azt nem lehet deprimált. Megemlítette a Flow-áramlat élményt is, ami azt jelenti, hogy egyszerűen nem gondolkodunk, élvezzük,  hogy az idő gyorsan múlik. A Stressz biológiája szerint küzdünk vagy menekülünk egy helyzettől egyenlő azzal, hogy beteggé tesszük magunkat. Mert ha menekülünk nem vagyunk felelősek a tetteinkért. Változás nem létezik veszteség nélkül. Arra is kitért, hogy valójában kétféle félelem létezik. Ez a két félelem pedig az élettől és a haláltól való félelemre épül. Megemlítette a függőséget is, hogy abban a tudatállapotban elvileg nincsen fájdalom. A fájdalom élménye attól függ, hogy mennyire vagyunk elválva másoktól. Minél elszigeteltebb valaki, annál keményebb a fájdalom. A szeretet egy lehetőség. A szeretet egy csoda. Nem lehet akarni. Az akarat szeretet nélkül brutalitás. A szeretet egy  munka. Bár egyik fellépő sem beszélt össze a másikkal, elég sokan köztük Böjte Csaba, Bagdy Emőke, ha jól emlékszem Oláh Attila is meg hát Feldmár András is kitért arra, hogy fontos hogy BESZÉLGESSÜNK igazán egymással a gyakorlatban. Senki sem született bátornak, azt gyakorolni kell. Aki bátor az nem fél. A félelem olyan, mint az időjárás.Ha az ember fél, azért is megcsinálja. Bátorság nélkül nem lehet beszélgetni. Egy kapcsolat akkor lesz unalmas, amikor fél őszintének lenni. Mentális betegség nem létezik. Aki nem szabad az nem lehet boldog. A szeretetben nulla az erőszak, úgy szeretjük azt, ami él, hogy oda figyelünk rá. A szégyen a legrosszabb dolog és a neveléshez nem szükséges a megszégyenítés. Amúgy a Flow dolgot Csíkszentmihályi Mihály írta le."

Óh és utána következett az egyik kedvenc írom. Müller Péter. / Ha egy boldog embert megkérdezünk miért boldog, nem tud felelni rá. Ha más mondd valamit, nem is igazán boldog./
Nos Müller Péterrel kapcsolatban általában két felállás létezik. Lehet őt szeretni, vagy nem szeretni. De semmiképpen nem vált ki szerintem közömbös reakciót. Tulajdonképpen a művei szerintem inkább hajaznak a filozófia kategóriára, mint a pszichológiára. Mivel a boldogság mesterkurzus minden előadása a boldogsággal volt kapcsolatban, így  a boldogságról szóló gondolatait, amit ki tudtam jegyzetelni most szó szerint idézni fogom. " A boldogság nem öröm., az a feldobottság. A boldogság a lelkünk ősállapota, a valóság távoli rokonsága az örömnek. A boldogság a haza érkezés, hogy mindig ide vágyódtam. Az emberi léleknek sok rétege van. Lelkünk magja az emberi léleknek körül ölelő része. Mindannyian a lelkünk legmélyén boldogok vagyunk. Az ananda az emberi mélység legboldogabb éne. A hétköznapi énünk nem tud boldog lenni: A boldogság középen van. A boldogsághoz nem kell semmi. Hogy az ember ezt megtalálja az az életcélja. Amikor az árnyék és a fény harmóniába van, akkor jó. El kell felejteni azt, amit a nagy belső ananda élmény mutat., hogy nem függünk semmitől. A boldogságot nem elvárásoktól kell függővé tennünk. A külvilág függő. Kívülről vezéreltek vagyunk. Mindenkitől függünk. Önmagától függetlenné válunk. Ez a boldogság titka. Eltudom dönteni, hogyan reagálok a külvilágra. A meg kell tanulni feltárni a belső erőt. Befelé fordulni azt jelenti, hogy az ember a saját teremtő energiáját használja és megformálja a világot.

Üzenete: Fogadjátok türelemmel, belső békével és hálával azt, amit kaptunk és kapunk. Csodálatos ünnep a karácsony a szellemvilág magas része közelebb kerül egymáshoz. "

És Böjte Csaba. Istenem, az az ember maga a szeretet. Nagyon nyílt, nyitott és közvetlen volt.  Ő valóban egy példaértékű ember, akiben a Keresztény szemlélet valódi. / Legyél azzá, amiért születtél, merd vállalni önmagad és boldog leszel./ Az ő előadása nagy mértékben szólt az igazi, valódi szeretetről a boldogság mellet. Ahogy fogalmazta Isten, az alkotás örömét adta nekünk. Nagyon sok otthont és árvaházat üzemeltet. Igazából Őt itt ismertem meg igazán. Én ha mondhatok ilyet beleszerettem és példaképpé avanzsálódott a szememben. Valóban szereti azt, amit csinál. Még sokat viccelődött is arról, hogy bár cölibátust fogadott, de csináljunk gyerekeket, mert azok igazán boldoggá tudnak minket tenni. A boldogságprogram december havi témája a boldogító jó cselekedetekről szól, ezt most csak azért említem meg itt. Mert  nagyon sokat mesélt arról, hogy adni valamit egy apróságot is nagyon jó érzés. Meg  a befogadás öröme, és hogy integrálni mennyire jó dolog. Ő is pont ezért csinálja azt, amit. Ő így segít  másokon, hogy befogadja őket. És hogy önzetlenül megfogni más ember  kezét. Ahogy Bella énekli az "adj egy álmot ajándékba" c dalában. "Ha lehajolsz segíteni, akkor emelkedsz a legmagasabbra". A boldog ember egy irgalmas ember. Böjte Csaba tényleg megérdemli, hogy adakozzanak neki. Csodálatosan jó lelkű ember és igazi keresztény. (Még ha nekem a hitem sokvallásúis)

A vége felé volt Bagdi Bella koncert is, az is nagyon csodálatos volt, még ha nem is tudtam úgy tombolni, ahogy szerettem volna. Az utolsó előadás meg Sonja Lyubomirky tudományos kutatásai voltak. Ugye nekünk, akik részt veszünk a boldogságprogramban annyira nem voltak új keletű dolgok, de azért néhány érdekességet is hallhattunk. Azt meg kell említenem, hogy azért volt hosszabb ez az előadás a többinél, mert tolmácsolták. Szóval ami ujdonságnak számított az az, hogy mesélte volt egy teszt, egy kutatás. Ami lényege az volt, hogy három csoportra osztották az embereket. Az egyik csoportnak saját maguknak kellet valamit jót tenniük, a második csoportnak másoknak kellet valami jót tenniük, a harmadik csoportnak meg a világnak kellet valami jó tenniük. És ezektől az emberektől vért vettem és amin nagyon meglepődtem, hogy mesélte, akik a világnak tettek valami jót, azoknak valahogy a vérük ezt ki mutatta. :OOO Durva, hogy hogyan azt nem tudom, minden esetre érdekes volt. Amúgy az is meglepő volt, bár kicsit nem a témával kapcsolatos, hogy amilyen fiatal és négy gyermeke van. :D Ő is kitért arra, hogy a gyerekek igen is boldogítanak, bár kisebb korban és a kamaszkor az, amikor ez nem teljesen így van. De hát majd mi is megtudjuk milyen érzés szülőnek lenni, hiszen mi is tudjuk, hogy velünk milyen sok baj volt kamaszként... 

Hálás vagyok, hogy ott lehettem. Csodálatos előadásokat hallgathattam és okosodtam. 

Jobb veletek a világ!






Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése