Murakami Haruki - Kafka a tengerparton

Murakami Haruki 2002-ben írt könyve izgalmas olvasmány lehet mások számára is, elvont, filozofikus gondolatokat fogalmaz meg. Eleinte nagyon nehezen értelmező, mivel két szálon fut a történet, de idővel az össze kuszált szálakat könnyen meglehet érteni, bár lehet csak nekem ment nehezen más lehet egyből rájön, hogy ez most hogy is van.
Két különböző korú férfi élettörténetét ismerhetjük meg, az egyik egy 15 éves fiatal fiú Tamura Kafka, aki elszökik otthonról, a másik egy idős értelmi fogyatékos bácsika Nakata úr, aki ért a macskák nyelvén és a környékén élő emberek elveszett macskái után kutat, hogy ebből a kis pénzből kiegészítse a szociális juttatást, amit kap az államtól.

A fejezetek váltakozva mutatják meg a két főhős történetét, ezért páratlan és páros fejezetekre oszlanak. Tamura Kafkát egy " Varjúnak" nevezett ifjú biztatja, hogy szökjön  meg, a varjú azonban nem öltött fizikai különálló testet, talán úgy kell értelmezni, mint egy metaforát. Kafka belső hangja, másik énje. A fiatal fiú szökésének az oka részben az Oidipuszi jóslat (talán az Oidipusz király görög mitológiából ismerős lehet) miatt történt, de az is kulcsfontosságú, hogy megkeresse az édesanyját és a nővérét, ezért Tokióból Takamacuban talál menedéket egy könyvtárban Szaeki asszony és Ósima gondviselésében. Nakata urat  gyilkosság miatt körözik majd, de hosszú útra indul, hogy megtaláljon valamilyen "bejárati követ". A kalandjai során érdekes, kedves segítőkész emberekkel hozza össze a sors.

Realizmus regényről van szó, de ugyan akkor megjelennek benne fantasy - misztikus elemek is. Hivatalosan Mágikus Realizmus regény, ami teljesen érthető a fentebb említettek miatt. Megjelennek benne a múlt kísértetei, jóslatok beteljesedése, és egy alakváltoztató segítő szellem?! az isteni gondviselés jegyében.. Bár hivatalosan a két főhős sosem találkozik egymással, szinte csak elméleti síkon futhatnának össze, hiszen néhány helyen mindketten megjelennek, bár különböző időpontokban, így esélyük sincs hivatalosan a találkozásra. Nagyon szép hosszú tájleírásban is bővelkedik. Ami számomra fura volt az az, hogy minden japán nevet magyarosítottak. Pl: Osima-Ósima, Saeki-Szaeki, Takamatsu-Takamacu és így tovább. Viszont, mikor elkezdtem olvasni nagyon megragadta a figyelmemet és alig tudtam le tenni. Ritka az ilyen, mert a regények világa általában távol áll tőlem, főleg hogy leginkább spirituális könyveket szoktam bújni. Azon sem csodálkozom, hogy Franz Kafka irodalmi díjat nyert a könyv és ahogy az sem számít véletlennek, hogy miért pont a Kafka név/szó szerepel a mű címében, de mind ezekre rájövünk ha elolvassuk a könyvet!

Ez a könyv egyszerre szórakoztat és megbotránkoztat, elgondolkodtat és az egész világ tényleg egy metafora? Ósima karaktere által ezt is megtudhatjuk.

Borisz Akunyin - Grigorij Cshartisvili - Temetői történetek

Még régebben egy nyomdában dolgozó ismerősöm hozta el a könyvet a leselejtezettek közül és volt olyan szerencsében részem, hogy kölcsön adta és hát hogy őszinte legyek nálam is felejtődött, így mondhatni már az én tulajdonommá vált.

Közhelyes és elcsépelt ugyan, de én is mindig vonzódtam a temetőkhöz és mint a könyvszerzője is írja az elején, feltételesen tafofil - leginkább a "tova tűnő titka" foglalkoztatta. - Bár  hogyan értelmezhette azt, hogy "nem gyűjt temetőket és sírokat" - nem tudom. - Hiszen egy tafofil ember sem gyűjtheti ezeket a szó szerinti értelmezésében. Jah, aki esetleg nem tudná a tafofil szó jelentése " a temetők megszállottja" idegen szóval "taphophil." 

Lehet már írtam régebben arról, hogy miért is vonzanak a temetők, miért szeretem őket, de szerintem illene itt is megemlítenem. Talán kicsi koromban kezdődött, amikor féltem tőle. Egy idő után szintén kiskoromban nagyon sok temetővel kapcsolatos álmom volt, szinte egymás után. Nem mondanám, hogy visszatérő volt, mert mindig más szituációban álmodtam temetőkről, temetésekről. Elkezdtek érdekelni ezek az álmok, amik által már elkezdtem vonzódni is a temetőkhöz és a halál misztikumához. Hogy kimondottan miért szeretem a temetőket? A felépítésük, szerkezetük, a sírboltok, sírkövek, kripták, koporsók. Szerintem szépek, misztikusak, mágikusak és egyben nagyon szép műalkotások. Szóval ez a könyv pont nekem való.

Forrás

A könyvet talán két részre is lehetne bontani, mert 6 esszét és 6 novellát tartalmaz. Először egy hosszú bevezetőt olvashatunk arról, hogy mi vezette odáig a szerzőt, hogy megírja a könyvet. Utána jönnek az izgalmasabb részek. 

6 ország városának a leghíresebb temetőiről ír, tájleírás, temető bemutatása stb. Majd egy a temetővel kapcsolatos történetről úgynevezett "legendáról". - Talán nem is igazi legendáról volna szó, mert Karl Marx tudtommal nem volt vámpír, vagy kitudja. - Ez a 6 híres vagy hírhedt?! temető nem más, mint  a moszkvai Régi Doni temető, a londoni Highgate temető, a párizsi Pére-Lachaise temető, a yokohamai Gaidzsin Bocsi (Külföldiek temetője), a new york-i Green-Wood temető és végül a jeruzsálemi Zsidó temető az Olajfák Hegyén. 

A hozzájuk kapcsolódó történetek, kísértethistóriák nagyon hasonlítanak a gótikus irodalomra mint pl Edgar Allan Poe novelláira, bár számomra sokkal érdekesebbek voltak és jobban letudtak kötni, mint a Poe írások. - Nincs bajom vele amúgy, de nekem csak a versei tetszenek, kövezzetek meg! Na jó ez nem teljesen igaz, mert "A fekete macska" című novellája nagyon is tetszett. - Mindenféle természetfelettivel találkozhat  kedves olvasó.

A könyv végére érve azt is megtudhatjuk, hogy miként vélekedik a szerző a halálról, mit és hogyan gondolkodik az elmúlásról. Valamilyen szinten azonosulni fogunk a felfogásával, bár ez sem kőbe vésett írás. A vélemények igazából megoszlanak a művel kapcsolatosan. Vannak, akiknek nem tetszik az egész felépítése, koncepciója, de szerencsére akadnak azért olyanok is, akik teljesen megvannak vele elégedve, én is az utóbbihoz tartozom.

Én csak ajánlani tudom, nekem nagyon tetszett, bár leginkább a temetők leírása fogott meg, a történet csak hab volt a tortán.

Ízek, Imák, Szerelmek

Forrás:

Elizabeth Gilbert önéletrajzi ihletésű regénye, már szinte bejárta az egész világot.
Nagyon sok nyelvre lefordították és nem véletlenül. Bár lehet, hogy valaki a filmet jobban ismeri. Igen, film is készült belőle. Megmondom őszintén, én sajnos a filmet láttam először. Mondanom sem kell, hogy egyből magával ragadott, viszont számomra a film olyan kategória, amit számtalanszor megbírnék nézni.

Gyakran felmerül az a kérdés, hogy ha egy bestsellerből filmet is készítenek, hogy milyen lesz a film. Na ezt a bejegyzést a film és a könyv összehasonlításának akarom szentelni. Mert igen, most sikerült elolvasnom a könyvet is. Micsoda mázli, hogy unokatestvéremnek "véletlenül" meg van a könyv, és kölcsön tudtam kérni tőle.

Elvileg a könyv mindig jobb, és ezt én is állítom. Viszont azért egy két-két kivétel mindig akad.
Nos, mivel a filmet láttam először, így kezdjük azzal. A történet kb ugyan az. Bár aki nem ismeri, annak nagyjából felvázolom:

Forrás:

"Egy fiatal, 30-as éveiben járó nő úgy érzi, hogy az egész világ ellenne van. Boldogtalan a házasságában és nem találja a helyét. Egy nap kétségébe esetten olyat tesz, amit még soha: Imádkozik Istenhez. És úgy dönt, hogy kilép az eddigi életéből, és hogy megismerje valójában önmagát, és leküzdje a nehézségeit egy utazásra indul. Először Itáliába megy, hogy megismerje az ízeket. Utána Indiába megy, hogy közelebb kapcsolatot próbáljon létesíteni Istennel, illetve hogy megismerje Őt. És végül vissza megy Balira, hogy újra találkozzon a füves emberrel."

Az igaz, hogy gyakran nem tudnak egy filmbe össze sűríteni mindent, talán ezért van az, hogy néhány embernek a film adaptációk nem jönnek be. A könyv sokkal részletesebb és szinte minden apró részletre kitér. Bár először a film volt az, ami lenyűgözött. Most még is azt kell, hogy mondjam olvasni azokat a csodálatos leírásokat jobb érzés volt. Jobban eltudtam képzelni a helyeket, és azt a hatalmas nagy spirituális, belső utazást. Azért én mind a kettőt, a filmet és a könyvet is nagyra becsülöm. A maga módján mind a kettő csodálatos. A filmben szerintem a szerep osztás is kiváló volt, a könyvben leginkább az Indiai rész volt a kedvencem. Bár ez a filmben sem volt másképp, mert az Indiai kultúra, vallás világ nagyon érdekel és nem áll tőlem annyira távol sem. Főleg, hogy imádok mantra meditációkra járni.

A könyv sokkal tanítóbb jellegű, olyan elgondolkodtató igazságokat olvastam benne, hogy néha volt, hogy megálltam egy pillanatra, majd újra végig olvastam és elgondolkodtam rajta. Szerintem egy ilyen utazás mindenkiben nagy változásokat indítana el, mint amiket az írónőben is elindított. Talán arra is megtanít, hogy foglalkozzunk néha saját magunkkal is egy picit és ne mindig a megfelelési kényszer legyen bennünk. Megtanít látni, érzékelni, befogadni és imádkozni. Mert ahogy a film vége fele is elhangzik az a mondat: Hogy Istent kár máshol keresnünk, mert Ő valójában bennünk van.

Tudjátok mi a legjobb Indiában? Hogy annyira vallástól független a spirituális tudásuk. A könyvből megtudtam, hogy az Ashramban nagyon sok vallású ember is megfogrdult már, nem kell hozzá hit hű Khrisna tudatúnak vagy buddhistának lenni. Ateisták, Zsidó nemzetiségűek, Muzulmánok, Keresztények, Baptisták. A lényeg, hogy találd meg önmagad és indulj el az önismeret útján, amihez hozzá járul a kapcsolat a te isteni éneddel is.

Szerintem, ha valamelyik adaptációt megnézed, semmiféleképp nem fogsz csalódni, viszont az fontos, hogy a könyvet is el kell olvasni hozzá. Mivel ugye részletesebb. :)