2015. április 8., szerda

{Vigyázz! Kész! Posztolj!}-Kedvenc Regény

Ejha, nagyon szeretek olvasni, viszont nem igazán szoktam regényeket bújni. Persze azért olvastam egy-kettőt. Leginkább ezoterikus, pszichológiai könyveket szoktam olvasgatni, mindent ami lélekkel kapcsolatos. De például, amiket kötelezőként olvasnunk kellet az Kosztolányi Dezső- Édes Anna nekem nagyon tetszett. Azt hiszem az regény kategória volt.

Valamelyik karácsonyra  kaptam anyukámtól egy könyvet, Skrupulus Fondor volt a neve, ez ilyen detektíves volt, ami egy koponya kalandjait mutatta be. Nekem nagyon tetszett, jó volt a sztorija és érdekességek derültek ki a történet közben.

Ami még nagyon tetszett az Tonya Hurley-Szellemlány volt. Sajna három részes és ebből én csak az elsőt tudtam végig elolvasni. Pedig nagyon kíváncsi lennék a többi részekre is. A történet középpontjában egy kis fiatal lány áll, aki a "szerelmét" bámulja és eszi gyanútlanul a gumicukrot, míg a végén torkán nem akad és megfullad. Így kezdődik a sztori. Azért tetszett meg nagyon, mert van benne goth stílusú szereplő is, de a könyv maga is kapcsolódik a goth szubkultúrához részben, mármint a zenék, amiket hallgatnak benne, meg az idézetek goth bandáktól pl the cure-tól (személyes nagy kedvenc)

De nagyon jó könyveket szoktam amúgy olvasgatni az én fő témáimban, így mindenféleképpen megakarok említeni párat, még ha sokszor írtam is róla már itt a  blogomban, meg meséltem is sok mindenkinek róla. Az egyik nagy kedvencem Neale Donald Walsch- Beszélgetések Istennel c könyv. Itt olvashatjátok a bejegyzésemet róla.

A másik Horváth Andrea- Angyalok tánca istenem, annyira ajánlom mindenkinek, napló bejegyzésekről szól és az írónő saját anyukája emlékére írta.

Ilyen jó könyvek még Müller Péter könyvei is, nagyon szeretem őket. Meg még ajánlanám Thom Hartman-Az ősi napfény végóráit is. Ez a könyv majd kapni fog teljes bejegyzést is, környezetvédelmi, globális problémákat és megoldásokat tartalmaz. Imádom! :) Mások bejegyzései

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése