A goth ezer arca kihívásnak a szerdai napja a Deathrock. Leginkább zenei háttere van, mint kimondott szubkultúra. Vegyíti a punk elemeket a horrorral. A Deathrock zene majdnem olyasmi, mint a Horrorpunk. Nem olyan régen lettem a Horrorpunk zenei stílusnak a rabja, ezért nem is áll tőlem annyira távol a Deathrock sem. Igazából mikor láttam, hogy a kihívásnak valamelyik napja akkor kicsit megijedtem és úgy voltam vele, hogy helyettesíteni fogom valami mással, ami külsőségekben közelebb áll hozzám. Abszolút csak kipróbálásnak ment, végül talán elég jó lett a kész kompozíció.Azt azért el kell mondanom, hogy mostanság kaptam rá a do it yourself-re így a képen látható harisnyát és szakadt felsőt én csináltam. Bár ez talán egyértelmű volt. :D A The Cure-os pólómat is kicsit átalakítottam, amit majd a trad goth napon fogtok majd látni rajtam.
A hajamat nem tudtam felállítani Punk Hawk-ra, pedig próbálkoztam vele. Így is tele van tupírral, nem tudom hogyan fogom kifésülni belőle. Mivel hajlakk nem volt itthon, ezért narancssárga hajszínező spray-el próbáltam lefixálni a hajamat. Anyum mondta, hogy akkor próbáljam meg hátra feltűzni olyan punkosra és végül ez lett az eredménye.
Igazából nekem mindig tetszett a deathrock külsőségekben is, csak eddig nem volt olyasmi ruhám. De ezek szerint ezen változtattam :)
Na egy kis horrorpunk music.
Dögöőős!!!!:D ;)
VálaszTörlésA végén az a puszis képed kimondottan tetszik! ;) :)
"Halálosan" aranyos vagy! ;)
ooo de édes vagy!! köszönöm! :)))
VálaszTörlés