Murakami Haruki - Kafka a tengerparton

Murakami Haruki 2002-ben írt könyve izgalmas olvasmány lehet mások számára is, elvont, filozofikus gondolatokat fogalmaz meg. Eleinte nagyon nehezen értelmező, mivel két szálon fut a történet, de idővel az össze kuszált szálakat könnyen meglehet érteni, bár lehet csak nekem ment nehezen más lehet egyből rájön, hogy ez most hogy is van.
Két különböző korú férfi élettörténetét ismerhetjük meg, az egyik egy 15 éves fiatal fiú Tamura Kafka, aki elszökik otthonról, a másik egy idős értelmi fogyatékos bácsika Nakata úr, aki ért a macskák nyelvén és a környékén élő emberek elveszett macskái után kutat, hogy ebből a kis pénzből kiegészítse a szociális juttatást, amit kap az államtól.

A fejezetek váltakozva mutatják meg a két főhős történetét, ezért páratlan és páros fejezetekre oszlanak. Tamura Kafkát egy " Varjúnak" nevezett ifjú biztatja, hogy szökjön  meg, a varjú azonban nem öltött fizikai különálló testet, talán úgy kell értelmezni, mint egy metaforát. Kafka belső hangja, másik énje. A fiatal fiú szökésének az oka részben az Oidipuszi jóslat (talán az Oidipusz király görög mitológiából ismerős lehet) miatt történt, de az is kulcsfontosságú, hogy megkeresse az édesanyját és a nővérét, ezért Tokióból Takamacuban talál menedéket egy könyvtárban Szaeki asszony és Ósima gondviselésében. Nakata urat  gyilkosság miatt körözik majd, de hosszú útra indul, hogy megtaláljon valamilyen "bejárati követ". A kalandjai során érdekes, kedves segítőkész emberekkel hozza össze a sors.

Realizmus regényről van szó, de ugyan akkor megjelennek benne fantasy - misztikus elemek is. Hivatalosan Mágikus Realizmus regény, ami teljesen érthető a fentebb említettek miatt. Megjelennek benne a múlt kísértetei, jóslatok beteljesedése, és egy alakváltoztató segítő szellem?! az isteni gondviselés jegyében.. Bár hivatalosan a két főhős sosem találkozik egymással, szinte csak elméleti síkon futhatnának össze, hiszen néhány helyen mindketten megjelennek, bár különböző időpontokban, így esélyük sincs hivatalosan a találkozásra. Nagyon szép hosszú tájleírásban is bővelkedik. Ami számomra fura volt az az, hogy minden japán nevet magyarosítottak. Pl: Osima-Ósima, Saeki-Szaeki, Takamatsu-Takamacu és így tovább. Viszont, mikor elkezdtem olvasni nagyon megragadta a figyelmemet és alig tudtam le tenni. Ritka az ilyen, mert a regények világa általában távol áll tőlem, főleg hogy leginkább spirituális könyveket szoktam bújni. Azon sem csodálkozom, hogy Franz Kafka irodalmi díjat nyert a könyv és ahogy az sem számít véletlennek, hogy miért pont a Kafka név/szó szerepel a mű címében, de mind ezekre rájövünk ha elolvassuk a könyvet!

Ez a könyv egyszerre szórakoztat és megbotránkoztat, elgondolkodtat és az egész világ tényleg egy metafora? Ósima karaktere által ezt is megtudhatjuk.